Két vonat siklott ki egy napon, kirúgják a CFR Călători igazgatóját


-A A+

A Román Vasúttársaság (CFR) utasszállító részlege igazgatójának menesztését helyezte kilátásba vasárnap a szállításügyi miniszter, miután szombaton két vonat is kisiklott. Amikor az újságírók a balesetekről kérdezték, Leon Bărbulescu méltatlankodott, amiért álmából felköltötték.

Szombat délelőtt a Brassó megyei Alsórákoson, délután pedig az Arad megyei Soborsinnál siklott ki egy-egy szerelvény. Egyik esetben sem sérült meg senki, de az állami vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) nem adott magyarázatot a történtekre. Sőt amikor az Antena3 riporterei felhívták telefonon Leon Bărbulescu igazgatót, azt nyilatkozta, hogy „nem történt semmi rendkívüli”, majd megjegyezte, hogy éppen az álmából költötték fel.

Erre reagálva Răzvan Cuc szállításügyi miniszter vasárnap kijelentette: kezdeményezni fogja az igazgató menesztését a CFR igazgatótanácsánál. „Meggyőződésem, hogy a CFR Călători hagyni fogja majd tovább pihenni az igazgatót. Szüksége van pihenésre, de nem a CFR pénzén. Hihetetlen volt a reakciója. Világos magyarázatot kellett volna adnia arra, hogy miért történtek ezek a incidensek” – mondta az Antena3-nak a miniszter.








EZT OLVASTA MÁR?

X