Élénkítené a hitelezést az Európai Központi Bank


-A A+

A hitelezés fellendítésének érdekében új, célzott, hosszú távú refinanszírozási program elindításáról döntött az Európai Központi Bank kormányzótanácsa, amely a múlt heti, kamatdöntő ülés után kiadott közleményben jelezte azt is, hogy nyár helyett legkorábban az év végén emelhet kamatot. 

A testület a piaci várakozásokkal összhangban ezúttal sem változtatott az irányadó kamatokon, így változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,40 százalékos szintjét.

A kormányzótanács immár arra számít, hogy az irányadó kamatok legalább 2019 végéig a jelenlegi szintjükön maradnak, de addig mindenképpen, amíg szükség van erre annak biztosításához, hogy az infláció középtávon tartósan a 2 százalék alatti, de ahhoz közeli szintekhez tartson. A testület tavaly július óta mindeddig 2019 nyarát jelölte meg az első kamatemelés lehetséges időpontjaként. 

Az időpont módosításával, az új refinanszírozási program elindításával és a gazdasági előrejelzés rontásával az EKB tulajdonképpen elismerte, hogy az euróövezet gazdasága a korábban vártnál lassabb ütemben növekszik a kedvezőtlen külső körülmények közepette. A kormányzótanács megerősítette: az a szándéka, hogy az eszközvásárlási programban vásárolt lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztést teljes egészében továbbra is újra befekteti hosszabb időszakon keresztül, de addig mindenképpen amíg szükség van arra, hogy fenntartsa a kedvező likviditási feltételek és a meglehetősen laza monetáris politikát. 

A szeptemberben induló, 2021 márciusáig tartó új, immár harmadik alkalommal meghirdetett programban (TLTRO-III) negyedévente helyeznek ki kétéves lejáratú hiteleket, hogy segítsék a kedvező banki hitelezési feltételek fenntartását és a monetáris politika hatékony érvényesítését a pénzügyi rendszerben. A célzott hosszú távú refinanszírozási programot igénybe vevő kereskedelmi bankoknak az alacsony kamatozású hitelt a magánszférába - a vállalkozásoknak és a háztartásoknak - kell tovább adniuk. 

Az EKB 2014 szeptemberében indította el célzott hosszú távú refinanszírozási programját (TLTRO), amely azonban háttérbe szorult, miután 2015 márciusában megkezdődött a mennyiségi enyhítési program. A 2016 nyarán elindított második hullám egy évig tartott, és az érdeklődés jóval nagyobb is volt, mivel a hitelkamatok sokkal kedvezőbben alakultak, ugyanis a kormányzótanács az irányadó refinanszírozási kamatláb helyett a betéti rendelkezésre állás kamatához kötötte azokat.








EZT OLVASTA MÁR?

X