Három autópálya megépítésére vonatkozó törvényt fogadott el a szenátus


-A A+

Elfogadta szerdán a szenátus plénuma a Bukarestet Brassóval összekötő sztráda, valamint az úgynevezett északi autópálya és a Brassó-Bákó autópálya megépítéséről szóló törvényjavaslatokat.

A felsőház 81 támogató és két ellenszavazattal fogadta el azt a tervezetet, amely kötelezi a kormányt, hogy a törvény életbe lépésétől számított 60 napon belül hozza létre a Bukarestet Brassóval összekötő autópálya megtervezéséért és megépítéséért felelős részvénytársaságot. A sztrádának a jogszabály életbe lépésétől számított három éven belül kell elkészülnie - szögezi le a Népi Mozgalom Párt (PMP) által előterjesztett javaslat.

A petei határátkelő-Szatmárnémeti-Nagybánya-Dés-Beszterce-Vatra Dornei-Suceava nyomvonalú északi autópálya kivitelezését a tervezet értelmében a szállításügyi minisztériumnak kell koordinálnia, megépítését állami költségvetésből és uniós alapokból finanszírozzák. A munkálatok befejezésének határideje a törvény életbe lépésétől számított négy év. A javaslatot 72 szenátor támogatta, egy törvényhozó tartózkodott a voksoláskor.

A Brassó és Bákó közötti sztráda megépítését szintén állami költségvetésből és európai alapokból fedeznék, ennek az autópályának a törvény életbe lépésétől számított öt éven belül kell elkészülnie. A tervezet 74 támogató szavazatot kapott szerdán a felsőházban.

A szenátus szállításügyi bizottsága mindhárom jogszabálytervezetet negatívan véleményezte, a plénum azonban ennek ellenére is megszavazta ezeket. Mindhárom esetben a képviselőházé a végső szó.








EZT OLVASTA MÁR?

X