Hat millió autóst érint a környezetvédelmi miniszter bejelentése


-A A+

Július 30-ig mindenki visszakapja a regisztrációs-, vagy környezetvédelmi illetékként befizetett összeget - jelentette be pénteken Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter.

„Meg kellett hosszabbítanunk a határidőt, mert a 2019-es költségvetés elfogadása is késett, viszont a regisztrációs adók visszafizetését belefoglaltuk a büdzsébe, tehát nem lesznek fennakadások ebből a szempontból” – tette hozzá a tárcavezető. 

A tavalyi év végéig mintegy 1 millió gépkocsi-tulajdonosnak sikerült visszaigényelnie a regisztrációs adó címszó alatt befizetett összeget, az adóhivatal 2,5 milliárd lejt fizetett vissza a kárvallottaknak. A kormány számításai szerint még 5-6 millió olyan gépkocsi-tulajdonos van az országban, aki jogosult a kárpótlásra, erre 4 milliárd lejt irányoz előre a költségvetés. 

A kormány 2017 augusztusában döntött úgy, hogy tíz évre visszamenőleg visszaszolgáltatja valamennyi autósnak ezeket az összegeket. A döntés előzménye, hogy februárban a Grindeanu-kabinet eltörölte a környezetszennyezési illetéket, és ezáltal jelentősen olcsóbbá tette a használt járművek forgalomba helyezését. 

Az országban 2007 óta létezik ilyen adó, amelyet időnként átneveztek. Először az autóregisztrációs adót vezették be 2007-ben, de azt kifogásolta az Európai Unió az áruk szabad mozgásának korlátozása miatt. Románia 2007-es uniós csatlakozása óta vámmentesen lehet használt autót bevinni Nyugatról, Bukarest pedig a regisztrációs adóval próbálta meggátolni, hogy az ország Európa autótemetőjévé váljék.

Az Európai Bíróság 2011 áprilisban állapította meg, hogy Románia megsérti az európai uniós jogot az autóregisztrációs adóval. Ezt követően csökkentették az adó mértékét, majd 2013-ban átnevezték környezetszennyezési illetéknek. A kormány indoklása szerint a pénz visszafizetésével igazságot szolgáltatnak mindazoknak, akik 2007 és 2017 között befizették ezt az adót. 








EZT OLVASTA MÁR?

X