Herkulesfürdő látott szebb napokat is, de gyógyvize még Kínába is eljut


-A A+

Több millió euró értékű dermokozmetikum készül a bánsági fürdőváros egyik forrásából származó termálvíz felhasználásával. Az Ivatherm termékeket 15 országba exportálják. 

Üdülőhelyként Herkulesfürdő látott már szebb napokat is, a fürdőváros idegenforgalma messze elmarad a benne rejlő potenciáltól. Egy élelmes bukaresti vállalkozó ugyanakkor felismerte, hogy a már a rómaiak idejében is ismert gyógyvizekből nem csupán helyben, a turizmus révén lehet pénzt csinálni.

Rucsandra Hurezeanu orvosi egyetemet végzett, majd néhány évig a gyógyszeriparban dolgozott, mielőtt 2005-ben megszületett az ötlete, hogy herkulesfürdői gyógyvíz felhasználásával fog gyógyhatású kozmetikai termékeket gyártani. Az Ivatherm márkanevű készítménykbe egyetlen forrás, magas ásványianyag-tartalmú, nyomelemekben gazdag vize kerül.

A vízben többek között alumínium, kálcium, réz, vas, magnézium és cink van, amelyek a cég szakemberei szerint nyugtató, gyulladásgátló és antibakteriális hatást fejtenek ki a bőrre. A cég több mint 50 fajta dermokozmetikumot gyárt, testápolókat és arcápolókat.

A dermokozmetikumok abban különböznek a többi kozmetikai terméktől, hogy alkalmazásukkal nem a díszítés a cél, hanem a feszességének és simaságának javítása, hidratáltságának a növelése, ami a rácok számának és mélységének a csökkenéséhez vezet. A termelést, minőségi megfontolásból, Franciaországban végzik.

A legnagyobb piac Kína

A családi vállalkozásként működő Ivatherm kft. jelenleg a harmadik legnagyobb hazai, kozmetikai cikkeket gyártó vállalat. A herkulesfürdői vizet tartalmazó kozmetikumok nem csak a hazai áruházakban és gyógyszertárakban találhatók meg, tavaly a termelésnek közel fele exportra ment.

Az Ivatherm készítmények jelenleg 16 országban vannak jelen, Európában, a Közel-Keleten és Kínában, ez utóbbi a legnagyobb külföldi piacot jelenti. Magyarországon az eMag online áruház forgalmazza a részben bánsági eredetű termékeket. A kivitel évek óta robbanásszerűn nő, 2017-ben 268 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál.

Tavaly a cég árbevétele 54 százalékkal haladta meg a 2017-es szintet, megközelítette a 3 millió eurót. A menedzsment arra számít, hogy a vállalat történetében az idei lesz az első év, amikor az export értéke meghaladja a belföldi bevételeket.

Tarolt tavaly a Farmec

A romániai kozmetikai iparban Erdélynek kifejezetten hangsúlyos szerepe van. Az ágazat kiemelkedően legnagyobb vállalata a kolozsvári Farmec. A több mint egy évszázados múltra visszatekintő részvénytársaság tavalyi árbevétele közel 51 millió euró volt. A Gerovital termékcsalád gyártójaként közismert Farmec nagy hangsúlyt fektet a kivitelre, termékei 30 országban kaphatóak, s 7 saját márkaboltja van külföldön, ezek egyike, a Gerovital Beauty Expert, Budapesten.

Az ágazat öt legnagyobb piaci szereplője közé tartozik a kolozsvári Cosmetic Plant is. A magyar vállalkozók tulajdonában levő cég szintén exportál, első számú külföldi piacuk Magyarország, de termékei megtalálhatók nyugat-európai és közel-keleti országokban is.








EZT OLVASTA MÁR?

X