Új gépkocsimodellt gyártanak Craiován: a Ford Puma hibridautó lesz


-A A+

Hibridautó lesz a Ford Puma, amelyet Craiován fognak összeszerelni a tervek szerint - írja a Ziarul Financiar. Az amerikai járműgyártó szerdán erősítette meg, a Ford Puma lesz a második modell, amelyet romániai üzemében fognak összerakni.

A Ford tavaly májusban jelentette be, hogy romániai üzemében egy második modell gyártását is elkezdik az EcoSport hobbiterepjáró után, de azóta nem közölték hivatalosan, melyik lesz az. A nemzetközi szaksajtó tudni vélte, hogy a Pumáról van szó, de most a gyártó is hivatalosan megerősítette az információt.

A gyártó a megfelelő infrastruktúra hiánya miatt hezitált. A gyenge infrastruktúra ugyanis nyomást gyakorol a költségekre. Steve Armstrong, a Ford Európa az igazgatótanácsának elnöke elmondta, a craiovai gyártóegység számára a legnagyobb kihívás, hogy költséghatékonyan oldja meg az alkatrészek üzembe szállítását, illetve az autók kiszállítását az egységből. A Ford Európa igazgatótanácsának elnöke elmondta, egyeztetések zajlanak az infrastruktúra fejlesztéséért a hatóságokkal.

Mikor gördül ki az első Puma?

A vállalat közlése szerint év végén kezdik el értékesíteni a Craiovában gyártott új modellt, amely kiegészíti a Ford SUV járműveit, amelyek Európában eladott Fordok több mint 20 százalékát teszik ki. A Ford tavaly novemberben kezdte el a felvételi eljárást további 1700 dolgozó alkalmazása érdekében. Ennek eredményeként a munkavállalók száma 4400-ről 5900-ra emelkedik. A Ford eddig is a dél-romániai Craiova megye legnagyobb munkáltatója volt.

A Ford az amszterdami Go Electric eseményen megerősítette, hogy az elektromos autók gyártása fele veszi az irányt. A Ford Puma tehát mild-hybrid autó lesz, 48 Voltos technológiával, és 1,0 literes EcoBoost motorral látják el. A motornak alacsony a fogyasztása és a károsanyag-kibocsátása.

„A közvetlen befecskendezés segít az EcoBoost motoroknak, hogy egészen különleges teljesítményt nyújtsanak. Precíz, nagynyomású üzemanyag-befecskendezést tesz lehetővé, közvetlenül az égéstérbe. Ennek az innovatív és hatékony üzemanyag-használatnak köszönhetően az EcoBoost motorok képesek szegénykeverékes módban működni, ahol olyan kevés üzemanyag használódik el, mintha éppen csak gurulnánk. Minden EcoBoost motort turbófeltöltőkkel szereltünk fel, ezeknek köszönhetően sokkal nagyobb erőkifejtésre képesek, mint azt a méretükből gondolnánk. A turbófeltöltő, a kipufogógázzal egyébként elpazarolt energiát hasznosítja, hogy nagynyomású levegővel lássa el a motort, ezzel növelve a teljesítményt. Az 1,0 literes EcoBoost motor így igazán elismerésre méltó, 140 lóerős teljesítményre képes. Összehasonlításképpen: a hagyományos motorok esetében ehhez egy 1,6 literes motorra lenne szükség” - olvasható a Ford hivatalos oldalán.

Az amszterdami eseményen a gyártó csak felvillantotta az új modellt, speciális megvilágítással sikerült elérnie, hogy a résztvevők csak az autó körvonalát láthassák. Az amerikai gyártó ígéri, nyáron többet tudunk meg a Pumáról. A gépkocsiról még annyit, hogy 456 literes csomagtartóval szerelik fel, közel kétszer akkorával, mint az EcoSportot.

A Ford 2008 óta van jelen Romániában, ahol összesen 1,5 milliárd eurót fektetett be. Jelenleg a második legnagyobb járműgyártó a francia Renault tulajdonában levő Dacia után. A Ford az idei első két hónapban 21 070 járművet szerelt össze, ami éves összehasonlításban 9 százalékos csökkenést jelent. Tavaly egész évben 141.507 járművet gyártottak, háromszor többet, mint előző évben. A jelentős növekedés azzal magyarázható, hogy a romániai üzem áttért a jóval népszerűbb EcoSportra a B-Max után, amely nem volt keresett, ezért leállították a gyártását.







EZT OLVASTA MÁR?

X