A tőzsdén is kipróbálja magát az Uber


-A A+

Részvényeket dob piacra az Uber. A fuvarmegosztó cég a tervek szerint május elején, a New York-i értéktőzsdén bocsátja ki részvényeit - tájékoztat az EuroNews.

A nagyságrendről több, egymástól igencsak eltérő információ látott napvilágot. Egy a céghez állítólag közel álló forrás 1 milliárd dollárt említ, a Reuters szerint viszont az Uber 10 milliárd dollár értékben bocsát ki részvényeket, a piaci tőkeértéke így 100 milliárd dollár körüli lehet.

A San Franciscó-i cég a tavalyi évet több mint 3 milliárd dollár veszteséggel zárta pedig több mint 11 milliárd dolláros (11,3) bevétele 42 százalékkal haladta meg az előző évit. A világ 65 országának közel 700 városában jelenlévő Uber szolgáltatásait világszerte 91 millióan használták 2018-ban, ami 34 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

Romániában könnyebb lesz leleplezni kalóztaxisokat

A bukaresti kormány ezzel egyidőben sürgősségi rendelettel módosította a taxitörvényt, megkönnyítve az engedély nélküli üzletszerű személyszállítás leleplezését.

A kabinet az Uber és a hozzá hasonló internetes fuvarmegosztó cégek betiltását követelő taxistüntetések nyomására módosította a jogszabályt. A taxisok azt kifogásolták, hogy míg az ő működésüket számos engedély beszerzéséhez kötik, és alapfeltétel a kizárólag személyszállításra használt gépkocsi, az - utas és autósok egymásra találását segítő - internetes alkalmazásokat működtető cégeknél bárki üzletszerű személyszállításra használhatja autóját, márpedig ez tisztességtelen konkurenciát jelent számukra.

A hivatalos fuvarozók által "kalóztaxisoknak" nevezett gépkocsivezetők megbírságolását gyakorlatilag lehetetlenné tette az, hogy a taxitörvény szerint eddig csak a "rendszeres" engedély nélküli üzletszerű személyszállítást büntették, márpedig a rendszerességet egy egyszerű közúti ellenőrzés során nem lehet megállapítani. A pénteken elfogadott rendelettel törölték a "rendszeres" kifejezést, így ezentúl az alkalmi "taxisok" helyszíni megbírságolására is lehetőség nyílt.

Daniel Suciu miniszterelnök-helyettes azt állította, hogy a kormányrendelet a kalózkodásnak akar véget vetni a személyfuvarozásban, de nem irányul senki ellen és a bukaresti kabinet az internetes fuvarmegosztók működését is szabályozni akarja egy három héten belül elfogadandó másik sürgősségi kormányrendelettel.

Az Uber romániai leányvállalata sajtóközleményben üdvözölte a kormányfőhelyettes szándéknyilatkozatát, hozzátéve, hogy megítélése szerint a pénteken már elfogadott törvénymódosítás nem érinti a céget, amely folytatni szándékszik tevékenységét. A gazdasági szaksajtó szerint Romániában több mint tízezer - jövedelme után adózó és tb-járulékot fizető - gépkocsivezető áll szerződéses viszonyban az Uber vagy a Bolt (korábban Taxify) fuvarmegosztóval, Romániában pedig már több mint kétmillió utas használja rendszeresen szolgáltatásaikat.








EZT OLVASTA MÁR?

X