Újraindítanák a menetrend szerinti Kolozsvár–Budapest repülőjáratot jövőre


-A A+

A jövő évtől menetrend szerinti repülőjárat indulhat a Kolozsvár–Budapest útvonalon – jelentette ki David Ciceo, a kolozsvári nemzetközi repülőtér igazgatója keddi sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy Orbán Viktor magyar kormányfővel is tárgyalt a témáról.

Ciceo kifejtette, hogy Orbán Viktor erdélyi látogatása során volt alkalma a magyar miniszterelnökkel beszélgetni, amikor az a repülőtérre érkezett.

„Megvitattuk egy Kolozsvár és Budapest között rendszeresen közlekedő repülőjárat bevezetésének lehetőségét, ami nagy fontossággal bír mindkét város számára. Orbán Viktor támogatásáról biztosított, folytatni fogjuk a megbeszéléseket, és meggyőződésünk, hogy a jövő évben sikerül elindítani egy menetrend szerinti járatot ezen az útvonalon. A budapesti repülőtér sokkal nagyobb, és úgy gondolom, hogy az új járat hasznára válik mind Budapestnek, mind Kolozsvárnak” – mondta David Ciceo.

Hozzáfűzte, az elkövetkező napokban Brüsszelben találkozik a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér igazgatójával, és vele is megbeszéli a kérdést.

Kolozsvár és Budapest között volt ideiglenesen közvetlen légi összeköttetés, miután a marosvásárhelyi Transilvania nemzetközi repülőteret bezárták a kifutópálya felújítása miatt, ezért a Wizz Air átköltöztette Kolozsvárra a Marosvásárhely–Budapest járatát is. Tavaly júniusban azonban újból megnyílt a légi kikötő, így a pesti járat ismét Marosvásárhelyen száll le.







EZT OLVASTA MÁR?

X