Ígéret: év végéig elkészülhet az észak-erdélyi autópálya határig tartó szakasza


-A A+

Dolgoznak az észak-erdélyi autópálya egyik Bihar megyei szakaszán – a határ menti megyében dolgozó újságíróként évek óta nem írhattuk le ezeket a szavakat, pénteken azonban azt is láthattuk, hogy valóban halad a munka. A döntéshozók azt ígérik, hogy év végéig el is készül.

A terepszemle apropóját Răzvan Cuc szállításügyi miniszter látogatása adta, aki Narcis Neaga, a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezetője társaságában érkezett Bihar megyébe, itt Ioan Mihaiu prefektus és Ioan Mang, a Bihar Megyei Tanács alelnöke is elkísérte a tárcavezetőt az építkezésre.

A magyar határig dolgoznak

Az 5,3 kilométeres autópálya-szakasz Bihartól északra metszi a 19-es főutat, és a magyar határig tart (ott az M4-es autópályához csatlakozik). A kivitelezők képviselőMarian Duşescu el mondta, a munkálatok értéke közel 134 millió lej, a kivitelezési szerződést tavaly december 20-án írták alá. A tervezésre idén január 18-én kaptak engedélyt, a munka elkezdésére pedig április 13-án, bár a szinte nagypéntek óta tartó esős időben nehezebben haladnak a vártnál.

A kivitelezésre 19 hónapjuk van, így 2020 őszére kell elkészülnie az autópálya-szakasznak, amin a határ közelében egy parkolót is kialakítanak majd. Egyelőre a földmunkáknál tartanak, 920 ezer köbméter földdel végzik el a töltést, és később 67 ezer tonna aszfaltot öntenek majd le, hangzott el.

Răzvan Cuc tárcavezető hazafias húrokat pengetve méltatta a hazai vállalkozókat, akik a határidőnél hamarabb készültek el a tervekkel. A román vállalkozók Craiova Piteşti gyorsforgalmi útnál is így jártak el, tette hozzá. Az 5,3 kilométeres szakasz közbeszerzést egyébként a Trameco Rt., a szlovákiai Vahostav Rt., a Drumuri Bihor Rt., Drum Asfalt Kft. és East Water Drillings Kft. alkotta cégcsoport nyerte el.

A tárcavezető szerint a kivitelezők vállaltak, hogy még ez év végig elkészülnek a munkálatokkal, és azt is hozzátette: kiegészítik a szerződésbe foglalt összeget azért, hogy szükség esetén éjszaka is dolgozzanak, illetve ha kell, növeljék a munkagépek számát.

Van is kivitelező, nincs is kivitelező

Üröm az örömben, hogy az autópálya két másik Bihar megyei szakaszán egyelőre nem történik semmi. Răzvan Cuc szerint az első, Berettyószéplak és Bisztraterebes közötti, 26,3 kilométeres autópálya-szakasz közbeszerzésének nyertesét jövő hét végén jelölhetik ki. Ami a Bisztaterebes és Bihar közötti, 28,5 kilométeres szakaszt illeti, a tárcavezető szerint két-három héten belül annak is aláírhatják a szerződését.

Mint később Naris Neaga elárulta, a pályázatok újraelbírálása körülbelül két hete lezajlott, de az eredményt nem árulta el, mondván: még bekértek dokumentumokat a pályázóktól, ezek ellenőrzéséig nem nyilatkoznak, mivel megtörténhet az is, a kiegészítések után mégsem fel meg a nyertes az összes feltételnek. A Terebes és Bihar közötti szakasz kivitelezését ugyanis a jelenleg már dolgozó cégcsoport elnyerte mág tavaly, a döntést azonban a Strabag megóvta, és bár az óvásokat elbíráló országos testület (CNSC) elutasította az óvást, a cég bírósághoz fordult, a bukaresti Ítélőtábla pedig január 15-i döntésével kötelezte a CNAIR-t az ajánlatok újraértékelésére, ezért nincs még kivitelezője az említett szakasznak.

A Berettyószéplaktól a Kolozs megyei Nádasszentmihályig tartó szakaszra jelenleg a tervezésről és kivitelezésről szóló ajánlatok benyújtása zajlik, mondta a szállításügyi miniszter. Az is elárulta: az óvások okozta késések kivédésére határozattervezet készült, mely szerint, amennyiben az óvásokat elbíráló országos testület (CNSC) elutasítja az óvást, harminc napon belül aláírhatják a kivitelezési szerződést.

A tárcavezetővel együtt az utolsó felüljáró majdani helyét is megnéztük, ez körülbelül egy kilométerre van a magyar határtól, de a felszíni munkát addig elvégezték. Itt az is elhangzott, hogy 5-6 hónapon belül elérnek a határig is, illetve elkészülnek a 19-es főút fel- és lehajtói, hogy autópályán lehessen elhagyni az országot Bihar megyében is.








EZT OLVASTA MÁR?

X