A nyugaton dolgozó magyarok gyermekszáma sokkal magasabb, mint az otthon maradottaké, Kelet-Európa lassan kiürül az életszínvonal kilátástalansága miatt – figyelmeztetett Pogátsa Zoltán a Maszolnak adott interjújában. A magyarországi közgazdászt, szociológust az egyenlőtlenség globális és kelet-európai jelenségéről kérdeztük.

Az Egyesült Államokbeli millenniumi generáció háztartásai átlagosan 40 százalékkal keresnek kevesebbet, mint az X generációké 2001-ben, és 20 százalékkal kevesebbet, mint a baby boomereké 1989-ben. Ezek a mérések mennyire érvényesek globálisan? Mennyire vonatkozhatnak Közép-Kelet Európára?

Ezek alapvetően amerikai adatok, konkrétumukban amerikai folyamatokat tükröznek. Ugyanakkor általános trendeket fejeznek ki a nyugati világból. Branko Milanović, a Világbank volt vezető közgazdásza tette híressé az úgynevezett elefánt ábrát, amely a világ összes polgárát reprezentálja az X tengelyen, a leggazdagabbaktól a legszegényebbekig sorba állítva. Az Y tengely azt mutatja, hogy mennyit nyertek vagy vesztettek az elmúlt évtizedekben életszínvonalban. Az elefánt ormánya magasan van: a globális elitek sokat nyertek. Az ormány azonban lefelé tart: a nyugati középosztályok sokat veszítettek. Az elefánt háta megint magasan van: ez alapvetően a vagyonosodó kínai középosztály. Végül az elefánt farka ismét csak lent van: ez Jemen, Szíria.

Azaz a nyugati világban igaz, hogy ez az első generáció, aki rosszabbul él a szüleinél. Kínában fordított a helyzet. Kelet-Európa speciális ebből a szempontból, hiszen nálunk 1989 a gazdasági összeomlás időszaka, utána pedig gazdasági átmenet van. Azaz nálunk mindebbe bezavar a rendszerváltás, nem jó az összehasonlítási alap.

A felnőttkor kulcsmarkereit is kisebb arányban „teljesítik”, azaz kevesebbet tulajdonolnak, kevesebben házasodnak, kevesebb gyerek születik. Ezek mennyire függnek össze?

Abszolút összefüggnek. Az emberek családot a hosszabb távú kilátásaikra terveznek. Nem meglepő például, hogy a nyugaton dolgozó lengyelek, magyarok gyermekszáma sokkal magasabb, mint az otthon maradottaké. Kelet-Európa lassan kiürül az életszínvonal kilátástalansága miatt.

Egy jelentés szerint ugyanakkor az amerikai millenniumi generáció 34 százalékkal szegényebb, mint amennyire volna a 2008-as gazdasági válság nélkül. Ez Európában is ilyen drasztikusan érinthette ezt a generációt?

Görögországban, Olaszországban még rosszabb a helyzet. Olaszországban például ma alacsonyabb az egy főre jutó GDP, mint az euró bevezetése előtt… azaz egy generáció reménytelen helyzetbe került. Ugyanakkor Németország például nagy nyertese volt az eurónak, itt a gazdasági helyzet sokkal jobb, bár ott is vannak szegények bőven, de ez egyenlőtlenségek növekedése miatt van így, nem pedig a gazdaság összeomlása miatt.

A Foundation for European Progressive Studies egy tavalyi kutatása szerint az európai millenniumi generáció több szociális biztonságra vágyik, legyen szó minimálbérről vagy munkanélküli juttatásokról. Az EU-s szintű folyamatok milyen irányba mutatnak ebben a tekintetben?

A szociális biztonság nemzeti hatáskör. Bár sok szó esik a Szociális Európáról, ám az oktatás, az egészségügy, a szociális politika, a bérpolitika, a munkanélküli segélyezés, a nyugdíj mind-mind nemzeti hatáskör. Ahol van jóléti állam, például Skandináviában, ott van biztonság. Bár ott is vágtak rajta, a finn és dán szociáldemokraták például már azzal nyertek választást idén, hogy visszatérnének a korábbi szintű ellátásokhoz, emelnék az újraelosztást.

Ahol viszont nincs jóléti állam, ott nincs szociális biztonság. Kelet-Európában a rendszerváltás után építették le, a mediterrán térségben pedig az euróválság utáni megszorításokkal.

Világossá kellene tenni az embereknek, hogy az életszínvonalukat, a biztonságukat megalapozó legfontosabb alrendszerek tekintetében mind a mai napig nincsenek uniós minimum standardok. Ezekre óriási szükség lenne. Jelen formájában az unió gazdaságilag inkább liberális, mint szociális.

Párhuzamosan esik szó az életszínvonal növeléséről és a klímaváltozás enyhítéséhez szükséges változásokról a termelés és fogyasztás szintjén. Hogyan egyeztethető össze a kettő?

Ez alapvetően egy elosztási kérdés. Ha a fejlett országok az erőforrásaikat igazságosabban és egyenlően osztanák el, akkor mindenkinek megfelelő életszínvonalat lehetne biztosítani, és közben át lehetne állni egy nem növekedő gazdaságra. Ám ebben az oligarchák, a nagyvállalatok nem érdekeltek, ezért folytatódik a GDP növekedésének hajhászása, ami ma már ez elosztási egyenlőtlenségek miatt egyáltalán nem garantálja, hogy az alul lévőknek is jobb lesz. Azt viszont garantálja, hogy visszafordíthatatlanná válnak a már ma is szélsőséges klímafolyamatok.

Címlapi illusztrációnk forrása: eyes-on-europe.eu