Az egyetemi fővároson kívül is van élet – ezt üzente A városod hazavár! állásbörze


-A A+

Ne rekedjen a beszéd síkján a fiatalok hazacsábításának szükségessége, hanem tegyenek is lépéseket affelé, hogy megvalósuljon a hazaköltözés, az otthoni munkavállalás – ebből az elgondolásból született A városod hazavár! mottójú csütörtöki állásbörze, amely különböző erdélyi régiók önkormányzatainak összefogásából szerveződött, helyszínéül pedig a kolozsvári BT Aréna szolgált.

Szatmár megye, Hargita megye, Bihar megye és Sepsiszentgyörgy városa fogott össze annak érdekében, hogy minél több fiatalt hazacsábíthasson. Igyekeztek jól fizető munkahelyek ajánlataival meggyőzni az érdeklődőket, és megfelelő lakhatási lehetőségekkel, kifizethető ingatlanárakkal összekapcsolni a munkavállalást, mert úgy tartják, a kisebb városok élhetőbbek, mint Kolozsvár. A későbbi gyermeknevelés szempontjából arra is hangsúlyt fektettek, hogy a család, a szülők, nagyszülők közel élhessenek egymáshoz – tudtuk meg Kereskényi Gábortól, Szatmárnémeti polgármesterétől.

A munkapiac színes palettájára is felhívta a figyelmet: „nagy skálán mozognak a különböző városok állásajánlatai, hiszen az IT szektortól kezdve, az autóiparon át, önkormányzati, köztisztviselői, jogász, közgazdász és mérnöki állások is betöltésre várnak”. A projekt elindítójától azt is megtudtuk, az előző évek állásbörzéinek nagy hatása volt a szatmári fiatalokra, ugyanis a felvilágosítások után 60-an mentek haza, és jelentkeztek különböző állások betöltésére.

„Amíg nem unják a bulit, maradjanak Kolozsváron”

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere nyomatékosította, „ott kell élni, ahol boldog vagy”, majd hozzátette, az elmúlt tíz év változásainak köszönhetően Sepsiszentgyörgy egy olyan helynek mondható, ahol az emberek boldogan tudnak élni.

Ebben az is nagy szerepet játszott, hogy az önkormányzat kiemelt figyelmet szentelt a fiataloknak és a fiatal családosoknak: „bölcsődétől egyetemig, szabadidős programoktól sportolási lehetőségekig úgy építettük ki, hogy idő juthasson a munkavállalás mellett egyebekre is”. A polgármester szerint Sepsiszentgyörgy megfelelő a családosoknak, bulizni viszont jobb hely Kolozsvár, így amondó, „amíg a fiatalok nem unják a bulit, maradjanak Kolozsváron, de családot alapítani mindenképp Sepsiszentgyörgyre menjenek”.

Bár az állásbörzét a délutáni órákban, éppen olyankor kerestük fel, amikor csak pár kósza érdeklődő kerülgette a cégek sátrait, igyekeztünk szóba elegyedni fiatalokkal és cégvezetőkkel is. A székelyudvarhelyi Balog Szabolcs elmondta, hosszútávon a városában szeretne letelepedni, és örömére könnyedén sikerült két olyan lehetőséget is találnia, amit mindenképp kihasználna, lévén, hogy informatikusnak tanul. „Mindenképp jó az, hogy nem én kellett elinduljak keresni, hanem van egy ilyen lehetőség, hogy csak eljössz és már egyből várnak ajánlatokkal. Ez nagy segítség!” – hangsúlyozta.

Chelaru Ramona földrajz szakos hallgató beismerte, a rendezvény választéka nem volt túl színes számára, ugyanis nem találta meg azt a szakmát, amelyben a későbbiekben szeretne elhelyezkedni. Arról is nyilatkozott, hogy mindenképp otthon szeretne letelepedni az egyetem után, de az idei állásbörze nem hozott számára semmi újat.

„Tényleg hazavárjuk a fiatalokat! És azokat a körülményeket szeretnénk megteremteni, amelyek ideálisak számukra olyan értelemben, hogy otthon találják meg azokat az alapértékeket, amelyeket mi is megtaláltunk, és amelyek miatt mi is itthon maradtunk” – hangsúlyozta Pálffy Kinga, a Hargita Business Center Inkubátorházának munkatársa, aki többek között arra is rávilágított, kiemelt jelentőséggel bír számukra olyan fiatalokat foglalkoztatni, akik vissza szeretnének menni a szülővárosukba.








EZT OLVASTA MÁR?

X