Nagyobb teret enged Kína a külföldi befektetéseknek július végétől


-A A+

Két javított negatív listát adott ki Kína vasárnap a külföldi befektetések piaci hozzáférésére vonatkozóan, ennek köszönhetően július 30-tól a külföldi befektetők az eddiginél több területen vehetik ki részüket - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség. 

Kína gazdaságtervező szervezete, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) a kínai kereskedelmi minisztériummal közösen adta ki a 2019-re vonatkozó, javított negatív listákat, melyek közül az egyik a kísérleti szabadkereskedelmi zónákkal, a másik pedig az ország többi részével foglalkozik. A külföldi beruházások számára tiltott szektorok száma a szabadkereskedelmi zónákban 45-ről 37-re, az ország fennmaradó részében pedig 48-ról 40-re csökkent.

A két lista július 30-án lép hatályba, a korábban érvényben lévő korlátozásokat pedig az év végéig oldják fel teljesen. A szolgáltató szektorban elsősorban a közlekedés, az infrastruktúra, a kultúra és a hozzáadott értékű telekommunikáció területein lépnek életbe enyhítések. Egyebek mellett például a külföldi befektetők hozzáférést kapnak majd a városi gáz- és távhővezeték-rendszerek, a mozik és a telefonos ügyfélszolgálatok működtetéséhez.

Ezen felül enyhülnek a korlátozások a mezőgazdaság, a bányászat és a feldolgozóipar területein is. Kína tavaly rekordmértékű, összesen 138,3 milliárd dollárnyi közvetlen külföldi beruházást (FDI) vonzott, miközben az FDI mértéke világszerte csökkenést mutatott. Az idei év első öt hónapjában a távol-keleti országba irányuló közvetlen külföldi beruházások a tavalyi év ugyanezen időszakához képest 3,7 százalékos emelkedést mutattak, elérve az 54,6 milliárd dollárt. 

Kína egy nappal az után adta ki a javított negatív listákat, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök Oszakában, a G20-as országcsoport csúcstalálkozójának keretében megbeszélést folytatott Donald Trump amerikai elnökkel az országaik közötti kereskedelmi konfliktus megoldását célzó tárgyalások folytatása érdekében.








EZT OLVASTA MÁR?

X