Igazgató-keringő: három év alatt nyolc, négy hónap alatt négy cégvezető fordult meg a Taromnál


-A A+

2016 tavasza óta már a nyolcadik vezérigazgató próbálja meg kihúzni a kátyúból a Tarom szekerét. Az eddigi eredmény: csökkenő utasszám, csökkenő piaci részesedés, 1,73 milliárd lej deficit.

Mivel pénzügyi eredményeivel nem tud büszkélkedni, úgy tűnik, hogy más jellegű babérokra tör a Tarom: a Guiness Rekordok Könyvébe próbál bekerülni. Mădălina Daniela Mezei személyében június végén új vezérigazgatót kapott az állami légitársaság. A korábban ugyanazon cégnél irodavezetőként dolgozó Mezei március óta immár a negyedik vezérigazgató a Taromnál, s négy hónap alatt négy vezetőt elfogyasztani igazán figyelemreméltó, világrekordgyanús teljesítmény.

A Taromnál a bajok a 2000-es évek második felében kezdődtek. 2009-ben 235 millió lejes deficitet könyvelt el a légitársaság, rá egy évre már 330 millió volt a veszteség, 2011-ben pedig 262 millió. Látva, hogy a belföldi igazgatók nem boldogulnak, 2012-ben Christian Heinzmannt személyében egy belgát neveztek ki a szállítási minisztériumnak alárendelt cég élére. Heinzmann volt az első külföldi, aki egy román állami vállalatot igazgathatott.

A belga menedzser havi 14 ezer eurót keresett, ám teljesítménye távolról semmivel sem volt jobb, mint hazai elődeié. Működése során Heinzmann több tucat járatot szüntetett meg, s bár feladata az lett volna, hogy a céget nyereségessé tegye, a Tarom a 2015-ös évet is 50 millió lejes deficittel zárta. A veszteség mérséklése sem feltétlenül Heinzmann érdeme, nagyobbrészt annak volt betudható, hogy időközben jelentősen csökkent a kőolaj világpiaci ára, tehát a Tarom működési költségei is.

Ha az állami légitársaság nem is igen profitált a belga igazgató ténykedéséből, Gheorghe Hagi, Ștefan Bănică jr., valamint a Phoenix együttes igen, ugyanis 25-25 ezer eurót kaptak a cég népszerűsítéséért. További 70 ezer euró névtelen bloggerek által folytatott marketing tevékenységre ment el, félmillió eurót pedig egy teljesen fölösleges fejlesztési tervre fizettek ki egy tanácsadó cégnek.

Lignit, autó, pilótafülke

Heinzmann ámokfutása 2016 tavaszán ért véget, s az örökébe lépő Gabriel Stoeval elkezdődött az ideiglenes igazgatók jövés-menése. Stoe, aki korábban a Tarom pénzügyi igazgatója volt, márciustól augusztusig volt a cég első embere, majd átadta a stafétát Dan Iulius Plavetinek, aki korábban az energetikai szektort felügyelő ANRE elnöke volt.

Plaveti hat hónapot bírt ki a Tarom élén. Bár Plaveti nem váltotta meg a világot, az illetékesek valószínűleg azt gondolták, hogy az energetikai ágazatban való munka jó bemelegítés egy Tarom igazgatónak, ezért aztán 2017 februárjában azt az Eugen Davidoiut nevezték ki a cég élére, aki korábban az Olténia Országos Lignitvállalatnál dolgozott. Davidoiu szintén nem Tarom igazgatóként ment nyugdíjba, ugyanazon év augusztusában már új embert állt a vállalat élén, ezúttal egy pilóta, Florin Susanu. Susanu röpke két hónap alatt rájött, hogy sokkal jobban ért a repülőgépek, mint a légitársaságok vezetéséhez, s visszatért a pilótafülkébe.

Utódja Daniela Dragne lett, aki korábban a Tarom Tel-Aviv-i kirendeltségét vezette. Egy hónap múlva aztán Dragne átadta a helyét a személyautó-kereskedőként sikeres Werner Wolffnak. Nyereséges az ő regnálása alatt sem lett a Tarom, ezért aztán idén márciusban jószántából távozott. Utódja az a Florin Susanu lett, aki két évvel korábban két hónap után bedobta a törölközőt. Az igazgató-pilóta másodjára sokkal tovább bírta, csak június elején adta be a felmondását. Susanu után Maresi Cărăvan, a Tarom pénzügyi igazgatója ragadta meg a gyeplőt, igaz, csak két hétre, mert jött Mezei.

A jelenlegi igazgatónak ugyanaz lenne a feladata, mint elődeinek, nyereségessé tenni a vállalatot, amitől jelenleg olyan messze van, mint a néhai Makó vitéz Jeruzsálemtől. A Tarom tavalyi eredménye 130 millió lejes deficit volt, amivel a 2009 óta halmozódó veszteségállomány 1,73 milliárd lejre duzzadt. Az állami cég vergődését jól illusztrálja az a tény, hogy tavaly csak 2,7 millió utast szállított, míg a hazai piacvezető Wizz Air 8,3, a román fapados társaság, a Blue Air pedig 5 milliót. 








EZT OLVASTA MÁR?

X