Az ipari gázfogyasztók nagyon ráfáztak a 114-es sürgősségi rendeletre


-A A+

Júniusban 33%-kal magasabb volt a hazai gáz tőzsdei ára, mint az import gázé - derül ki a hazai árutőzsde által közzétett és az Agerpres által kielemzett adatokból. 

Júniusban a romániai gáz ára megegyezett a májusi, 101,24 lej/MWh-ás árral, ami a eddig jegyzett legmagasabb érték, dacára annak, hogy az év ezen időszakában általában az alacsony fogyasztás miatt a gáz ára is alacsony. 2018 júniusában például ez az érték 75,13 lej/MWh volt, 2017-ben pedig 63,74 lej/MWh. 

A bécsi gázstőzsdén júniusban 76,51 lejnek megfelelő összegre csökkent a gáz megawattóránkénti ára, míg májusban ez az érték még 81,56 lejnek megfelelő összeg volt. 

A 2018 decemberében elfogadott 114-es rendelet megawattóránként 68 lejben maximálta a belföldi kitermelésű földgáz eladási árát. A 2019 márciusában elfogadott 19-es kormányrendelet azonban módosított ezen a jogszabályon, oly módon, hogy a gáz- és villamosenergia-árak maximálását előíró kitétel csak a háztartási fogyasztók és hőközpontok esetében maradt meg, viszont az ipari fogyasztókkal szemben május elsejétől már nem alkalmazzák ezt az előírást. A módosításra többek közt az uniós vállalások miatt volt szükség. 

A módosítás életbe lépése után a vállalatok által használt, hazai termesztésű és tőzsdén értékesített gáz ára megemelkedett, így kompenzálva a lakossági gázárral járó nagy veszteségeket. Az ipari fogyasztók általában a termékek, szolgáltatások árába foglalják a gázdrágulást. 

Június 24-én az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) úgy döntött, hogy július elsejei hatállyal átlagban 5%-kal olcsóbb lesz a gáz az összes olyan háztartási fogyasztó számára, amely az államilag szabályozott rendszerhez tarozik. Az intézkedés országszerte mintegy hárommillió ügyfelet érint, akiknek évi fogyasztása nem haladja meg 280 megawattórát (MWh). 








EZT OLVASTA MÁR?

X