Jelentősen veszített értékéből a font a főbb devizákkal szemben


-A A+

Jelentősen veszített értékéből a font a főbb devizákkal, így a dollárral és az euróval szemben elsősorban az új brit kormányfő, Boris Johnson arról szóló kijelentései miatt, hogy az Egyesült Királyság európai uniós tagsága mindenképpen megszűnik a Brexit jelenleg érvényes határnapján, október 31-én, akár létrejön megállapodás az EU-val, akár nem.

Kedden a font árfolyama két éve nem tapasztalt mélyponton járt az ázsiai piacokon a dollárral szemben: a fontot 1,21 dolláron jegyezték. Az euróval szemben is veszített az értékéből, 1,09 eurón jegyezték. A font - amelyet a brit európai uniós tagságról tartott 2016-os népszavazás előtt még 1,50 dolláron jegyeztek - 2,4 százalékkal gyengült hétfő óta, miután a brit kormányfő hivatalának egyik szóvivője azt mondta, hogy az Egyesült Királyság mindaddig nem kezd egyeztetéseket az Európai Unióval, míg az úgynevezett backstop, vagyis az Észak-Írország és az Ír Köztársaság közötti fizikai határellenőrzés újbóli bevezetésének megelőzését célzó tartalékmegoldás nem kerül ki a kilépési megállapodásból.

A Boris Johnson vezette brit kormány ragaszkodik ehhez, az Európai Unió viszont többször is hangsúlyozta, hogy nem lehet újratárgyalni az előző, Theresa May vezette brit kormánnyal elért 585 oldalas megállapodást. A brit parlament háromszor is elutasította a szerződést, éppen a tartalékmegoldás miatt.








EZT OLVASTA MÁR?

X