Nem változott az alapkamat


-A A+

A Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa hétfőn tartott monetáris politikai ülésén nem módosította az alapkamatot, amely továbbra is 2,50 százalék - közölte a központi bank.

A BNR igazgatótanácsa döntése értelmében a kereskedelmi bankok kötelező lej és valutatartalék-rátája is változatlanul 8 százalék. A központi bank immár sorozatban kilencedik monetáris politikai ülésén határozott az alapkamat 2,50 százalékon tartása mellett. A jegybank utoljára tavaly májusban emelte az irányadó kamatot.

Júniusban 3,8 százalékra mérséklődött az éves inflációs ráta az előző hónapban jegyzett 4,10 százalékhoz képest. Az infláció februárban lépett ki a BNR által kijelölt 1,5-3,5 százalékos célsávból, de a jegybank vezetősége szerint év végére várhatóan visszatér, így az idén 3 százalékos fogyasztói árindex-növekedést vetítettek előre, a jövő évre 3,1 százalékos inflációval számolnak.








EZT OLVASTA MÁR?

X