Marosvásárhelyen tartják az idei Digitális Székelyföld Konferenciát


-A A+

Idén hetedik alkalommal rendezik meg a Digitális Székelyföld Konferenciát az IT Plus Klaszter szervezésében, ezúttal Marosvásárhelyen, a Sapientia Tudományegyetemen, szeptember 26. és 29. között – közölték a szervezők.

A konferencia víziója, hogy Székelyföld 2025-re egy olyan régióvá válik, ahol a magas hozzáadott értékű termékek és szolgáltatások teszik ki a gazdasági termelés legnagyobb hányadát, ez pedig egyúttal a társadalom jólétének növekedéséhez vezet erdélyi és európai viszonylatban egyaránt. Ebben a vízióban a digitalizálás és az informatikai ágazat, valamint az ez által biztosított eszközök és megoldások alapvető tényezőt képeznek.

A szervezők minden évben egy kiemelt tematika köré építik a programsort. Ennek szellemében idén a mesterséges intelligenciát választották. Ezt a témakört fogják körbejárni a délelőtti előadások és a délutáni panelbeszélgetések és előadások többsége.

Néhány kiemelt programpont: Ipar 4.0, Fintech, Big Data, Projektmanagement, RDI, Agrárinformatika, Okos városok, MI ÉLŐ demonstráció. Ezen kívül szó lesz digitális marketingről, felnőttképzésről, a “Székelyföld” brandről, GDPR-ról, innovációs fejlesztésekről, stb. Szeretnénk, hogyha a Digitális Székelyföldet építeni kívánó cégek és magánszemélyek egyaránt hozzájuthatnak olyan információhoz, technológiákhoz, módszerekhez, amelyek a továbbiakban segíteni tudják munkájukban. Ezért tervezzük minden évben oly módon a konferenciát, hogy fórumként és találkozási pontként egyaránt szolgáljon.

A szervezők közlése szerint a digitális konferencia nem csak az IT szakmához szól, hanem mindenkihez, aki digitális eszközökkel és módszerekkel próbál érvényesülni a különböző piacokon, vagy legalább egyszer küldött már emailt telefonról. Az idei meghívottak között van Barabási Albert László, Szertics Gergely, Dr. Gál András Levente, Kolumbán Gábor, Kelemen Attila Ármin.

Bővebb tájékoztatást itt talál a konferenciáról.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X