Idén a siker Csíkba vezet: hamarosan indul a regisztráció az RMKT éves Vándorgyűlésére


-A A+

Idén 28. alkalommal szervezi meg az RMKT az éves Vándorgyűlését, ezúttal Csíkszeredában. Az október 4. és 6. között zajló esemény fő témája a ,,Sikeresség és Jövőképesség” – közölték a szervezők.

Felsorakozó szekcióülésein a XXVIII. Vándorgyűlés olyan felmerülő kérdésekre igyekszik választ keresni melyeket a globalizáció által rohamosan gyorsuló elvárások eredményeztek. Az idei programsorozat olyan alternatívákat próbál majd keresni, melyek által meglévő technológiáink használata hatékonyabbnak bizonyulhat, elérvén vállalkozóink gyors fejlődését és fellendülését.

A Vándorgyűlés meghívott szakértői segítségével ezúttal hat tematikus szekcióján belül körüljárja: a Jövőképesség és sikeresség kérdéskörét, mind társadalmi, mind pedig gazdasági vetületeket szem előtt tartva. Egy másik szekció az eredményes és sikeres női vállalkozók példáit próbálja meg bemutatni a Sikeres nők, női sikerek címmel. A virágzó sikeres helyi üzleti vállalkozások üzleti folyamatairól, a sikerhez vezető utón található buktatokról tárgyal majd Helyi sikerek szekció.

A régió gazdasági szereplői számára elérhető erőforrások bemutatásával foglalkozik majd a Székelyföldi erőforrásokról szóló szekció. Ehhez szervesen kapcsolódik a Pénzügyek szekció, ahol a meghívottak a pénzpiac aktuális lehetőségeiről beszélnek majd, lehetőségek amelyek hozzásegítheti a gazdasági élet minden szereplőjét egy sikeresebb jövőképhez. A 2019-es XXVIII-ik Vándorgyűlés szekcióinak egyik újdonsága a Sportgazdaságtan szekció, amelynek keretében a meghívottak azt próbálják meg bemutatni, hogy milyen módon lehet egy sikeres gazdasági szereplő egy sportklub, egy akadémia.

A rendezvény ünnepi momentuma idén sem maradhat el: egy olyan erdélyi közgazdászt részesítnek elismerésben, akinek példaértékű munkássága elősegítette a helyi magyarság szakmai fejlődését.

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság éves legnagyobb eseményének fő célja lehetőséget nyújtani résztvevőinek a kapcsolatépítésre és fejlődésre valamint új tapasztalatok és ötletek szerzésére. A Vándorgyűlés egyre több jelenlévőt tudhat magáénak, az átlagos résztvevői szám az utóbbi években meghaladta a 250 résztvevőt, akik mind hazai, mind pedig nemzetkőzi közgazdász társadalomból kerültek ki. A szakmai részt vevőkön kívül mindig jelentős számú a résztvevők között az adott régió és nemcsak, gazdasági szereplői valamint az akadémiai körökből való résztvevők is a rendezvényen így remek lehetőség adódik a kapcsolatteremtésre, a tudományos és üzleti tapasztalatcserére.

A hallgatóság az idén is számos hazai valamint külföldi gazdasági szakember, oktatási, kutatási, vállalati, kormányzati, jegybanki és más szakterületekről származó előadó prezentációján keresztül követheti a sikerességhez és jövőképességhez kapcsolt gondolatokat. Mintegy újdonságként az idén a sport berkeiből hallgatható néhány igen érdekes és tartalmas előadást az adott témával kapcsolatosan.








EZT OLVASTA MÁR?

X