Hitelbiztosító: tíz éve először nőhet a világban a csődök száma


-A A+

A 2008-as pénzügyi válság óta először számít a csődök számának emelkedésére a világban az Atradius hitelbiztosító, amely szerint a növekvő kockázatok miatt az idén 2,8 százalékkal, jövőre pedig további 1,2 százalékkal nőhet a csődbe jutó vállalkozások száma.

Az Atradius MTI-hez csütörtökön eljuttatott globális elemzéséből kiderül, hogy főleg a kereskedelmi bizonytalanságok és alacsonyabb befektetési hajlandóság miatt a globális GDP növekedése 2,6 százalékra lassul az idén - tavaly 3,6 százalék volt -, ez pedig növeli a pénzügyi kockázatokat. Kiemelték, hogy a gazdaság növekedésének lassuló üteme, illetve az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség hatásai Észak-Amerikában lehetnek a legerőteljesebbek, de a legtöbb csőd az Egyesült Királyságban valószínű.

Nyugat-Európában részben a Brexit és az olasz politikai bizonytalanságok következtében 2,7 százalékkal nő majd a csődök száma, de a vámháború is hat a tendenciára azzal, hogy visszaveti az európai GDP növekedését. Az eurózóna egészében idén 1,2 százalékkal lesz majd több csőd, ezzel hat év óta először nő a csődök száma az egységes valutaövezetben.

A fejlett ázsiai országokban az idén a csődök számának átlag 1,8 százalékos, jövőre pedig 0,9 százalékos növekedése várható - írta az Atradius.








EZT OLVASTA MÁR?

X