Épülne a Gyalu-Magyarnádas sztrádaszakasz, de pénz nincs


-A A+

Az UMB-Tehnostrade konzorcium nyerte meg az észak-erdélyi autópálya Kolozs megyei Gyalu és Magyarnádas közötti 8,7 kilométeres szakaszának megépítésére kiírt versenytárgyalást – derül ki az állami közbeszerzéseket nyilvántartó portál adataiból.

Ez az észak-erdélyi autópálya első olyan szakasza, amelynek megépítésére versenytárgyalást írt ki az országos autópálya-társaság (CNADNR), miután az amerikai Bechtel félbehagyta a munkálatokat. A CNADNR már aláírta a szerződést a konzorciummal. Ennek értelmében a Gyalu és Magyarnádas közötti szakasz két év múlva készül el 59 millió euróért.

A sztrádaszakasz az autópálya Aranyosgyéres-Gyalu közötti szakaszának meghosszabbítása. Nyugatról elkerüli Kolozsvárt, és a DN1-es országutat köti össze Zilah irányában a DN1F országúttal.

A CNADNR Kolozs megyei regionális igazgatóságának vezetője, Eugen Cecan a citynews.ro portának elmondta: bár a szerződést aláírták, a társáságnak nincs pénze a munkálatok finanszírozására. "Nem tudom megmondani, mikor kezdődhet el a sztrádaépítés. A törvény értelmében a szerződés aláírását követő 42 napon belül a CNADNR döntenie kell arról, hogy elkezdődhetnek a munkálatok vagy sem" - magyarázta az igazgató.

A Bechtel mindeddig az észak-erdélyi autópályának csupán Aranyosgyéres és Gyalu közötti 54 kilométeres szakaszát készítette el. Az amerikaiak szerződést bontanak a román állammal, ám ígéretet tettek arra, hogy 2013 végéig a sztráda Berettyószéplak és Bors közötti 60 kilométeres szakaszát befejezik.








EZT OLVASTA MÁR?

X