Hamarosan átszállás nélkül vonatozhatunk Szatmárnémetiből Bécsbe


-A A+

Újabb járatot indít Erdélyből az ÖBB (Osztrák Szövetségi Vasutak), a MÁV (Magyar Állami Vasutak) és a CFR (Román Állami Vasúttársaság). Az ÖBB a MÁV-val és a CFR-vel korábban már két fontos közvetlen járatot üzemelt be Erdélyből, pontosabban Kolozsvárról és Nagyváradról Bécsbe, december közepétől már Szatmárnémetiből is átszállás nélkül vonatozhatunk az osztrák fővárosba.

A szerelvény minden reggel 9 óra 27 perckor gördül ki a szatmárnémeti állomásról, s kilenc órával később, 17 óra 21 perckor fut be a bécsi főpályaudvarra; visszafelé pedig 10 óra 42 perckor indul és 20 óra 42 perckor érkezik meg Szatmárnémetibe. A járat útja során összesen 15 állomáson (Nagykároly – Érmihályfalva – Nyírábrány – Debrecen – Hajdúszoboszló – Püspökladány – Karcag – Kisújszállás – Szolnok – Budapest Keleti Pályaudvar – Kelenföld – Tatabánya – Győr – Mosonmagyaróvár – Hegyeshalom) pihen majd meg hosszabb–rövidebb időre, így beindítását követően azok számára is kényelmes és főleg átszállás nélküli utazási lehetőséget biztosít, akik a fenti városok valamelyikébe szeretnének eljutni. 

A román vasúttársaság csak azt követően jelentette be az új járatot, miután a sajtóban megjelent, az ÖBB már közzétette az erre vonatkozó információkat. A CFR közleménye szerint a Szatmárnémeti – Bécs közvetlen járat az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB), a Magyar Állami Vasutak Zrt. (MÁV) és a Román Vasúttársaság (CFR) együttműködése nyomán valósul meg, s egy úgymond "mellékága" lesz a Kolozsvár – Bécs járatnak. A Szatmárnémetiből induló vagonokat Püspökladánynál kapcsolják rá a szerelvényre, illetve visszafelé ott fogják lecsatolni róla. 

 

A vonatjegy árával kapcsolatban a közlemény a City Star Austria ajánlatát javasolja a leendő utasoknak. Egy felnőttjegy a másodosztályon körülbelül 31 euróba kerül, viszont erre az ajánlatra a helyek száma eléggé korlátozott, s amennyiben az utazás tervezett dátumára City Star Austrianál már nincs kedvezményes árú jegy, úgy azt teljes áron, körülbelül 46 euróért lehet majd megvásárolni. 

Egyébként a City Star-jegyekkel kapcsolatban érdemes tudni, hogy érvényességi ideje 4 nap. A magyar–osztrák határt átlépő vonatra szóló, jegyárban foglalt helybiztosítás az érvénytartamon belül bármely napra kérhető, de csak a vásárláskor megadott és a jegyen szereplő napon, illetve vonaton érvényes; a  jegyek visszatérítése és cseréje nem lehetséges; gyermekek és kutyák árkedvezményben részesülnek: a 14 évnél fiatalabb gyermekek számára az aktuális felnőtt ár feléért váltható City-Star menetjegy, míg a kutyák számára mindig az aktuális felnőtt másodosztályra érvényes menetjegy árának 50 %-át kell fizetni, függetlenül a kocsiosztálytól. 








EZT OLVASTA MÁR?

X