Elbírálta a székelyföldi gazdaságfejlesztő program pályázatait a Pro Economica Alapítvány


-A A+

Mintegy 20 milliárd forinthoz juthat 4929 székelyföldi gazdálkodó a magyar kormány gazdaságfejlesztő programja pályázatain a marosvásárhelyi Pro Economica Alapítvány döntései alapján – közölte Kozma Mónika, az alapítvány ügyvezetője az MTI-vel hétfőn.

A Hargita, Kovászna és Maros megyék számára kiírt pályázat keretében 25 százalékos önrész biztosításával legfeljebb 15 ezer eurós támogatásra pályázhattak a székelyföldi gazdálkodók. 5293 pályázatot nyújtottak be, 21,5 milliárd forintnyi fejlesztési igénnyel – mondta az ügyvezető.

A pályázók az alapítvány honlapján a saját fiókjukba belépve értesülhetnek arról, hogy megítélték-e számukra a magyar állam által biztosított támogatást – tette hozzá.

Az elutasított pályázók öt napig fellebbezhetnek a döntés ellen. A fellebbezések elbírálása után következik a szerződések aláírása, és még idén elkezdődik a támogatási összegek lehívása a magyar Külgazdasági és Külügyminisztériumtól (KKM).

Kozma Mónika elmondta: minden pályázatot egy magyarországi és egy romániai mezőgazdasági szakember bírált el, és többek között a fejlesztés fenntarthatóságát vizsgálták. Plusz pontokat ítéltek a negyven év alatti gazdáknak és az egymással szövetkezőknek. Az ügyvezető szerint azért kellett egyes pályázatokat elutasítani, mert a pályázónak adótartozása volt, vagy nem rendelkezett saját földterülettel.

Leginkább természetes személyek pályáztak, számuk elérte a 3900-at. Legtöbben mezőgazdasági gépek, eszközök beszerzésére kértek támogatást, és a korábbiakhoz képest jelentősen megemelkedett a tenyészállatok vásárlására benyújtott pályázatok száma.

Kozma Mónika azt is elmondta: kedden írják alá a székelyföldi nagyberuházásokra kiírt pályázat első nyertesével is a szerződést. Ennél a pályázatnál a nyertesek kihirdetése után a pályázóknak igazolniuk kellett az ötven százalékos önrész és az építési engedély meglétét. Sok esetben az építési engedélyek késése késlelteti a szerződéskötést. A program keretében 72 nagyberuházásra nyújtottak be pályázatot, közülük 66 pályázó számára ítéltek meg összesen csaknem húszmilliárd forintos támogatást.








EZT OLVASTA MÁR?

X