Online hasonlíthatjuk össze az élelmiszerek árait


-A A+

A Versenytanács beüzemelte kedden az élelmiszerár-összehasonlító portált, amely lehetőséget teremt az ország 1.700 üzletében forgalmazott több mint 30.000 élelmiszeripari termék árának összehasonlítására. A hatóságok arra számítanak, hogy az ezáltal megerősödő konkurencia lennebb szorítja a fogyasztói árakat.

Bogdan Chiriţoiu, a Versenytanács elnöke elmondta: a polgároknak lehetőségük lesz, hogy számítógépen, vagy akár telefonon összehasonlítsák, hogy a bevásárló listájukra felírt termékek mennyibe kerülnek a különböző üzletekben, és oda fognak menni, ahol olcsóbb, ezáltal arra kényszerítik a termékek árát magasan tartó üzleteket, hogy engedjenek az árból. "Azt szeretnénk, hogy az árak a legalacsonyabb szinten kiegyenlítődjenek" - mondta Chiriţoiu.

A Versenytanács folyamatosan aktualizálja az árakat a portálon, de felkérik a vásárlókat is, hogy ha pontatlanságokat észlelnek, jelezzék a tanácsnak vagy a fogyasztóvédelmi hivatalnak. Bár el szeretnék kerülni, az üzletekre akár bírság is kiróható abban az esetben, ha az általuk bejelentett árak nem felelnek meg a valóságnak.

A Versenytanács szerint az ár-összehasonlító portálok többfele megtalálhatók Európában, és fontolgatják, hogy más területekre, például a banki szolgáltatásokra is kiterjesszék. Horia Constantinescu, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság vezetője azt tanácsolta a vásárlóknak, hogy ne csak az árakra legyenek tekintettel, hanem figyeljenek a minőségre is.

A Versenytanács július 1-jétől működteti az üzemanyagár-összehasonlító portált is, amelyen információkat lehet találni a nagy üzemanyag-forgalmazó hálózatok árairól. 








EZT OLVASTA MÁR?

X