Magyar fejlesztésű fitneszgépet dob piacra a Tungsram
A Tungsram megkezdte egy magyar startup cég fitneszgépének gyártását és piacra vitelét - jelentette be a vállalatcsoport szerdán.
Az MTI-hez eljuttatott közleményben ismertetik: az eszköz első általuk gyártott példányai már elkészültek a vállalatcsoport hajdúböszörményi gyárában, a fitneszgépet a Tungsram 110 országot érintő forgalmazói hálózata révén vezetnék be a világpiacra, elsősorban az Egyesült Államokba.
A pécsi székhelyű Infratrainer Kft. 2015-ben lépett a magyar piacra. A közlemény idézi az alapító-ügyvezető Deák Csabát, aki elmondta, hogy a vállalkozás tevékenységét "igazi garázscégként" kezdte, ám terméke sikeres lett. Magyarországon már több mint 150 berendezésük üzemel, de nyolc európai országban és Kanadában is adtak el belőle. A gép nagyobb szériaszámú gyártása és világpiaci értékesítése a Tungsrammal való együttműködéssel indulhat el.
Az ügyvezető tájékoztatása szerint a cél az, hogy komplex rendszert adjanak el, amely fogyást, méregtelenítést vagy akár életmódváltást eredményez, személyre szabott módszerek segítségével hoz eredményeket az ízületek sérülése vagy izomláz nélkül.
A közleményben kitérnek arra, hogy több amerikai egyetemmel is közös kutatás indult meg, amely az eszköz hosszú távú egészségügyi hatásait vizsgálja. Ha a kutatások megerősítik a berendezés kifejlesztőinek állításait a gép hatékonyságáról, az megnyitja a kapukat a nemzetközi értékesítés előtt.
A Tungsram 2018 áprilisában magyarországi központú globális márkaként tért vissza a piacra a GE Lighting EMEAT fényforrásüzletágának és globális autólámpa ágazatának felvásárlásával. A cég Magyarországon tervez, fejleszt és gyárt, új üzletágakat is elindít az okos megoldások, a beltéri növénytermesztés, alkatrész- és komponensgyártás területén. A több mint 4000 alkalmazottat foglalkoztató vállalat termékeinek 95 százalékát exportálja. A Tungsram Operations Kft. nettó árbevétele a 2018-as lezárt üzleti évben 65,25 milliárd forint volt, adózás utáni eredménye -4,73 milliárd forint. Az Infratrainer Kft. tavaly 121 millió forint bevétel mellett 9 millió forint adózott eredményt ért el.
- 33284 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33286 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33286 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33287 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33289 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33289 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni