Új világpénzt akarnak a feltörekvő nagyhatalmak


-A A+

Túlságosan instabilnak tartják az amerikai dollárt, és általánosságban is aggódnak a fejlett országok túlzott valutakibocsátásai miatt az úgynevezett BRICS-országok. A feltörekvő gazdasági nagyhatalmak új tartalékvalutát szeretnének, mégpedig az IMF által elszámolási egységeként szolgáló SDR-t, de a maitól eltérő módon állapítanák meg az értékét.

Brazíliából, Oroszországból, Indiából, Kínából és Dél-Afrikából álló - nevük angol kezdőbetűjéből képzett rövidítéssel - BRICS-országok szerint a dollár helyett a jelenleg csak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elszámolási egységeként szolgáló SDR lehetne a világ első számú tartalékvalutája - írja az az aranybefektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az MTI-hez eljuttatott elemzésében.

Egy SDR - angolul Special Drawing Rights, azaz különleges lehívási jogok - jelenleg egyenlő 1,5042 amerikai dollárral. A Conclude közleménye szerint a BRICS-országok március végi, a dél-afrikai Durban-ben tartott csúcstalálkozójukon kifejtették: az SDR stabilitást vinne a világ pénzügyi rendszerébe, miután -  fogalmaztak - az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed instabillá teszi a dollárt azáltal, hogy ezermilliárdokat pumpál belőle a világgazdaságba.

A BRICS-országok  szerint negatívan hathat a szegényebb országokra, hogy a fejlett államok jegybankjai a saját valutájukkal árasztják el a világot. Ezért is változtatnának az SDR értékét meghatározó, az IMF igazgatósága által ötévente felülvizsgált valutakosár összetételén, amelyben a nemzetközi kereskedelemben leggyakrabban használt pénznemek szerepelnek, 2016-ig például négy valuta: az amerikai dollár 41,9, az euró 37,4, az angol font 11,3, a japán jen 9,4 százalékos súllyal.

Az IMF és a Világbank helyett a BRICS-országok új globális fejlesztési intézményt javasolnak, amely elősegíthetné az amerikai dollár elsőszámú globális tartalékvaluta szerepének csökkenését a nemzetközi kereskedelemben. Ebből a célból a tavaly egymás között 75 milliárd dollár értékben kétoldalú forgalmat elért Brazília és Kína éppen Durbanben írt alá megállapodást arról, hogy a következő három évben áruforgalmukból évente mintegy 30 milliárd dollárt saját valutáikban számolnak el.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X