Az első kilenc hónapban 1,5 százalékkal csökkent az ipari termelés


-A A+

Az első kilenc hónapban a nyers adatok szerint 1,5 százalékkal, a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint 2,1 százalékkal csökkent az ipari termelés a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte szerdán az országos statisztikai intézet.

Szeptemberben az ipari termelés a nyers adatok szerint 1,2 százalékkal csökkent, a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint pedig 4,8 százalékkal mérséklődött a tavalyi év kilencedik hónapjához mérten. A nyers adatok szerint valamennyi nagy ipari ágazatban visszaesést jegyeztek fel január-szeptemberben, így a villamos-, hőenergia és gáz termelése, illetve szolgáltatása 2,3 százalékkal csökkent, a nyersanyagok kitermelése 2,2 százalékkal mérséklődött, a feldolgozóipar teljesítménye 1,4 százalékkal romlott.

A statisztikai intézet kedden közölte, hogy az iparban tevékenykedő vállalatok árbevétele az első kilenc hónapban 5,7 százalékkal nőtt, a vizsgált időszakban az új ipari megrendelések is 5,4 százalékkal emelkedtek a tavalyi év azonos időszakához mérten. Tavaly egész évben az ipari termelés 3,5 százalékkal nőtt az előző évhez képest, 2017-ben 8,2 százalékkal haladta meg a 2016-os szintet. A kormány az idén 5,5 százalékos gazdasági növekedésre számít, de elemzők szerint a GDP bővülése elmaradhat a remélt szinttől.








EZT OLVASTA MÁR?

X