Háromszéken díjazzák a legeredményesebb fiatal vállalkozókat
Az idén tíz éves Junior Business Club (JBC) hetedik alkalommal díjazta azokat a fiatal – 35 év alatti – vállalkozókat, akiknek cége üzleti forgalom, profit és alkalmazottjaik száma alapján kiemelkedően teljesített, és akik munkássága példaértékű a térség gazdasági növekedésében. A már hagyományosnak számító év végi díjátadó esemény révén a követendő példák bemutatásával szeretnék vállalkozásra ösztönözni a háromszéki fiatalokat.
A Junior Business Club és a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett díjazásra idén december 6-ig várják azon 35 év alatti cégtulajdonosok vagy egyéni vállalkozók jelentkezését, akiknek cége a 2018-as évet nyereséggel zárta. Ugyanakkor lehetőséget adnak arra is, hogy kívülállók ajánljanak díjazásra érdemes fiatal vállalkozót, így ha valaki ismer olyan 35 évnél fiatalabb háromszékit, akinek jó eredményei vannak az üzleti életben, az írhat róla ajánlót. A JBC vagy kereskedelmi kamara felkeresi az érintettet, és amennyiben beleegyezését adja, részt vehet a vállalkozói díj megmérettetésén.
A kezdeményezők rámutatnak: nem jelentkezhetnek vagy nem jelölhetőek a fiatal vállalkozói díjra azok a fiatal vállalkozók, akik az elmúlt 5 évben örököltek vagy lettek részvényesek/tulajdonosok egy több mint 5 éve működő vállalkozásban! A legeredményesebb fiatal vállalkozói díjra jelentkezni vagy ajánlásokat megfogalmazni december 6-ig lehet a ccicov@ccicov.com vagy juniorbusinessclub@yahoo.com email címeken. A díj átadására a sepsiszentgyörgyi Orchidea Events rendezvénytermében kerül sor december 14-én.
Háromszéken kialakult egy fiatalokból álló vállalkozói közösség, amely a Junior Business Club vonzásterében igyekszik megvalósítani önmagát. Számuk a következő időszakban növekedhet, hiszen a Start-up Nation és a Start-up Plusz támogatási programok révén a térségben is több száz új vállalkozás alakult, amelyekről a következő egy-két évben derül ki, hogy mennyire életképesek és eredményesek.
- 34930 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34932 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34932 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34933 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34935 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34935 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni