Traian Băsescu a CNN-nek idegenvezet a konstancai kikötőben
Május 23-26. között tűzi műsorra a CNN amerikai hírtelevízió a konstancai kikötőről készített riportfilmet, amelyben többek között Traian Băsescu román államfő is idegenvezetői szerepet vállalt.
A "The Gateway" (A bejárat) című sorozat keretében Becky Anderson arra kérte fel Băsescut, hogy volt hajtóskapitányként ismertesse a legnagyobb Fekete-tengeri kikötő jellegzetességeit és jövőbeli fejlesztési terveit.
„1989 decemberéig a konstancai kikötő elsősorban a román áruk exportját és a külföldről behozott nyersanyagok importját bonyolította le. Jelenleg a kikötő bizonyos értelemben egész Közép-Kelet Európa kapuját jelenti, kijáratot biztosít a régiónak a világ tengereire” – magyarázta az államfő a CNN riporterének a kikötőben sétálva.
Băsescu szerint a Fekete-tengeri kikötő a Rotterdamban kezdődő kontinensnyi „kék autópálya” célállomása, amely összeköti egész Európát. „Fejlesztenünk kell a nagy hajók befogadásának kapacitását” – tette hozzá.
Anderson meglátogatta a Daewoo hajógyárat is, majd egy kirándulást tett a 60 kilométeres hosszúságú Duna–Fekete-tenger-csatornán.
- 35409 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35411 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35411 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35412 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35414 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35414 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni