Tunéziába is indítanak charterjáratot jövőre Nagyváradról


-A A+

Az észak-afrikai Tunéziába is indítanak charterjáratokat jövő júniustól a Nagyváradi Nemzetközi Repülőtérről.

Újdonság, hogy jövő nyártól Tunéziába is indul charterjárat Nagyváradról – jelentette be kedden Dan Bălăcel, a Nagyváradi Nemzetközi Repülőtér ideglenes vezetője, Haithem Souani, az Amara Tour vezérigazgatója, Iulia Sandru desztinációmenedzser és Raja Ammar, a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal budapesti irodájának igazgatója társaságában.

Országának 1300 kilométeres tengerpartját és a Szaharát ajánlotta a jövendőbeli turisták figyelmébe Raja Ammar, aki azt is elmondta: Tunéziában nagyon sok golfpályát építettek, így a sport kedvelői is jól érezhetik magukat az országban. Tunézia immár biztonságos ország, mondta az idegenforgalmi hivatal képviselője, aki hozzátette: idén november 20-áig 8,4 millió turista járt az országban. Romániából szintén november 20-áig 25 680 romániai turista érkezett Tunéziába – tette hozzá.

Raja Ammar elmondta: 2018 óta üzemelnek charterjáratok Tunéziába, kolozsvári és bukaresti indulással, jövőre pedig már hét repülőtérről indítják a gépeket, ezek között van Nagyvárad, és – amint azt ott bejelentették – Arad is.

Az Amara Tour szervezésében ugyancsak charterjáratok közlekednek az egyiptomi Hurghadába és a törökországi Antalyába Nagyváradról, 2020 június 10-e és szeptember 23-a között pedig Monastirba repülnek majd a Jasmin Airways nevű új tunéziai légitársaság 76 férőhelyes gépei – mondta Haithem Souani. Az igazgató kérdésünkre elmondta: jövőre Hurghadába ugyanebben az időszakban, Antalyába pedig június 9. és szeptember 23. között indítanak járatokat a váradi reptérről.








EZT OLVASTA MÁR?

X