Hivatalos: Nagyváradon is nőnek az adók és illetékek


-A A+

A nagyváradi önkormányzati képviselőtestület november 28-i rendes ülésén jóváhagyták a 2020-as helyi adókat és illetékeket.

Az ülés első napirendi pontjaként némi vita után a nemzeti liberális párti tanácstagok 18 igen, a szociáldemokraták és RMDSZ-esek nyolc nem szavazat mellett fogadták el a jövő évi adók és illetékek megszabó határozattervezetet.

Mint arról a tervezet közvitára bocsátásakor beszámoltunk, adókat és illetékeket a 2018-as, 4,6 százalékos inflációs rátával növelik, és egyes speciális illetékeket is bevezetnek. Jövő évtől fizetniük kell azoknak, akik építési engedély nélkül építkeztek Nagyváradon, s ezt három év után fedezik fel a helyi hatóságok. Az illetéket annak a jegyzőkönyvnek az elkészítéséért kell fizetni, amelyben megállapítják, hogy engedély nélküli építkezésről van szó. A főépületek esetében 5000 lejt, a melléképületek esetében pedig 2000 lejt kell fizetni jegyzőkönyvenként, amennyiben az építkezést 3 év eltelte után fedezik fel.

Florin Birta nagyváradi alpolgármester az ülést megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy mind a jogi, mind a magánszemélyeknek illetéket kell fizetniük akkor, ha nem gondozzák az ingatlanjuk előtti zöldövezetet. A tulajdonost először figyelmeztetik, és határidőt kap a helyzet rendezésére, ha ezt követően sem teljesíti feladatát, az önkormányzat megrendeli a munkát, a tulajdonosnak pedig 60 napon belül 0,7 lejt kell fizetnie négyzetméterenként. Az illeték kifizetése alól kivételt képeznek azok a tulajdonostársulások, melyek kezelésükbe vették a zöldövezeteket, egy, az önkormányzattal aláírt protokollummal.

Egyébként az adókat és illetékeket tartalmazó határozattervezetnek éppen ez volt az egyik vitatott pontja, ugyanis volt társulás, amely bírósághoz fordult amiatt, mert át kellene vennie a zöldövezetet, miközben az erre vonatkozó határozatot nem fogadták el.








EZT OLVASTA MÁR?

X