Csányi Sándor továbbra is a leggazdagabb magyar


-A A+

Idén is Csányi Sándor lett a leggazdagabb magyar. A Napi Gazdaság top 100-as listáját 135 milliárd forinttal vezeti az OTP vezére, vagyona tavalyhoz képest nem változott. Csányi vagyonának legnagyobb eleme az OTP-tulajdonrésze, emellett agrárbefektetései is jelentősek, valamint részt vesz a focibizniszben is.

Bige László és Gattyán György (a listán 2. és 3. helyezett) gyarapította a legnagyobb mértékben a vagyonát egy év alatt, mindketten húszmilliárd forinttal lettek gazdagabbak. Bige, aki műtrágyában és élelmiszerben utazik, két év alatt megháromszorozta cégcsoportjának profitját, tavaly 25 milliárdos nyereséget könyvelhettek el cégei.

Gattyán György a Docler cégcsoport vezetőjeként internetes megoldásokkal, játékfejlesztéssel, rajzfilmkészítéssel, valamint pornóval foglalkozik. Tavaly vette meg a Normafa Hotelt, és idén nyílik az Andrássy úton egy luxusáruháza.

A legnagyobb visszaesés Anka Márton vagyonában következett be: tavalyhoz képest 45 milliárd forintot veszített. A LogMeIn számítástechnikai céghez kötődő Anka évek óta felhő alapú szolgáltatásokban utazik, online tárhelyet is biztosít, és távfelügyeleti rendszert is működtetnek. A cég tavaly tizenhat százalékkal növelte árbevételét, a részvényárfolyam mégis a felére esett két év alatt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X