Johannis: Románia államadós-besorolásának romlását a korábbi kormányok okozták


-A A+

A korábbi kormányok által helytelenül összeállított költségvetés okozta azt, hogy a Standard and Poor's (S&P) nemzetközi hitelminősítő stabilról negatívra rontotta Románia államadós-besorolásának kilátásait - jelentette ki csütörtökön Brüsszelben az Európai Tanács ülése előtt Klaus Johannis államfő.

Johannis szerint a hitelminősítő indoklásából világosan kiderül, hogy nem a mostani, hanem a korábbi kormányok által eszközölt túlzott kiadások és a rossz költségvetés miatt minősítették vissza az országot. Véleménye szerint a 2020-as "szolid költségvetés", valamint a "megfelelő pénzügyi magatartás" javulást eredményez majd.

Az államfő meglátása szerint a közember szempontjából "nem lesz mérhető" a hatás, de az előfordulhat, hogy "gondolkodóba ejtsen" befektetőket, hogy Romániába hozzák-e a pénzüket vagy sem, és a nemzetközi piacok kamatjaira is lehet "kevés hatása".

Mint ismert, a Standard and Poor's nemzetközi hitelminősítő az államháztartási hiány növekedése miatt stabilról negatívra rontotta szerdán Románia államadós-besorolásának kilátásait, ugyanakkor megerősítette "BBB mínusz/A-3" szintű besorolását a hosszú és rövid futamidejű adósságok esetében helyi pénznemben és devizában. 

(Címlapfotó forrása: presidency.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X