FRISSÍTVE – A kormány felelősségvállalással készül elfogadni a költségvetést


-A A+

FRISSÍTVE: Parlamenti vita nélkül, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással akarja hatályba léptetni a jövő évi állami költségvetés törvénytervezetét a kormány, amihez Ludovic Orban miniszterelnök hétfőn megkapta a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetőségének támogatását.

Romániában még nem volt példa rá, hogy a büdzsét ilyen módszerrel emeljék törvényerőre, és nemcsak a szociáldemokrata (PSD) ellenzék, hanem a kormánynak parlamenti támogatást biztosító jobbközép pártok egy része is alkotmánysértőnek, de legalábbis aggályosnak tekinti a kormányon lévő PNL szándékát.

Ludovic Orban azt mondta: az a célja, hogy december 31-ig hatályba lépjen a költségvetési törvény, és számára december 23-a tűnik a „legalkalmasabb" dátumnak arra, hogy bejelentse a felelősségvállalást a parlament előtt. A kormányfő korábbi nyilatkozataiban többször utalt rá: attól tart, hogy a parlamenti vita során a jövő évi parlamenti választásokra készülő törvényhozók egymást túllicitálva fognak irreális – többletkiadásokat feltételező – módosításokat javasolni, amelyek elfogadását a PNL kisebbségi kormánya nem tudná megakadályozni. Módosító indítványok beterjesztését a kormányzati felelősségvállalás is lehető teszi, de ezek közül csak azok kerülnek be a törvénytervezetbe, amelyeket a kormány jóváhagy.

A kormányzati felelősségvállalással beterjesztett törvények hatályba lépését csak a kormány megbuktatásával akadályozhatja meg a parlament. Ha a törvényhozás három napon belül nem terjeszt be bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, vagy a bizalmatlansági indítvány nem szerzi meg a kormány leváltásához szükséges többséget, a felelősségvállalással beterjesztett törvénytervezet elfogadottnak minősül.

A 2020-as évi költségvetést így is jelentős, a hazai össztermék (GDP) 3,6 százalékát kitevő hiánnyal tervezte meg a kormány. A kabinet a korábbi évekkel megegyező 10 százalékos növekedési ritmussal, 358 milliárd lejes bevétellel számol, míg a tervezett kiadások 399 milliárd lejes szintje a korábbi évekénél mérsékeltebb, 7 százalékos növekedést mutat. A kabinet előrejelzései szerint az államháztartási hiány csak 2022-ben fog visszatérni az uniós szerződésben vállalt 3 százalékos szint alá, mivel még 2021-ben sem tudják leszorítani a GDP 3,3 százaléka alá.

Az államháztartási hiány idén a GDP 4,4 százalékát fogja kitenni. A másfél hónapja hivatalba lépett Orban-kabinet azt állítja: ezért az előző PSD-kormány felelős, amely szerinte tudatosan túlbecsült költségvetési bevételeket tervezett be, hogy megteremtse a jogalapot populista intézkedéseihez, a közalkalmazotti bérek és nyugdíjak emeléséhez.








EZT OLVASTA MÁR?

X