FRISSÍTVE – Megszavazta a parlament a gyermeknevelési pótlék megkétszerezését


-A A+

FRISSÍTVE: A képviselőház döntő házként megszavazta szerdán azt a törvénymódosító tervezetet, amely szerint január elsejétől a jelenlegi összeg kétszeresére nő a gyermeknevelési pótlék. A jogszabályt támogató RMDSZ képviselője, Szabó Ödön szerint a pénzügyminisztérium feladata megtalálni a forrásokat a többletkiadás fedezésére. Az áfacsökkentésről és a különnyugdíjak eltörléséről várhatóan már csak jövőre szavaznak.

A gyermeknövelési pótlék megduplázásáról szóló szociáldemokrata (PSD) törvénytervezetet egyetlen képviselő sem merte ellenezni, 179 igen szavazattal, 29 tartózkodással fogadták el. Így ha az államfő kihirdeti a jogszabályt, 300 lejre nő a 2 és 18 év közötti gyerekeknek járó gyermeknevelési pótlék összege, a kétévesnél kisebb, illetve a fogyatékkal élő gyerekek pedig 600 lejt kapnak. A javaslat azt is előírja, hogy a gyermekpénz összegét kormányhatározattal évente emelik. A kormány becslései szerint a törvénymódosítás mintegy 6 milliárd lejjel terheli meg a jövő évi költségvetést.

A honatyák előzőleg elutasították szerdán Florin Romannak, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőjének azt a javaslatát, hogy a jogszabályt küldjék vissza a szakbizottságokba. A politikus azza érvelt, hogy a javaslat mellé nem mellékelték a kormány álláspontját, ezért a jogszabály megtámadható lesz az alkotmánybíróságon. A tervezet visszaküldését egybként az RMDSZ is támogatta, de Szabó Ödön képviselő jelezte, hogy megszavaznák a gyermekpénz megduplázását.

A szavazást megelőző vitán a munkaügyi minisztérium államtitkára, Ioana Constantin azt mondta, a kormány nem ellenzi a gyermekpénz összegének megduplázását, de meglátása szerint szélesebb körű egyeztetésre van szükség a témában, hiszen a jövő évi költségvetés már elkészült, „és ezek az összegek egyik napról a másikra jelentek meg a szakbizottságokban".

Daniel Suciu PSD-s képviselő felidézte, hogy az idei év elején, az ez évi költségvetés vitáján a Nemzeti Liberális Párt is előállt a gyermekpénz összegének megkétszerezésére vonatkozó javaslattal, és a PSD-kormány elfogadta a beterjesztést. „Remélem, megtanulják, hogy az ilyen érzékeny témákkal nem lehet játszani. Ma a PSD kéri a gyermekpénz megduplázását. Mi ezt már megtettük egyszer, most tegyék önök is ugyanezt" – fogalmazott.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője, Cristian Seidler felszólalásában azt mondta, a PSD politikai célokra használja fel a parlamentet, a PNL-s Dan Vîlceanu pedig kérte a szociáldemokratáktól, jelöljék meg a tervezet gyakorlatba ültetéséhez szükséges finanszírozási forrást. „Önök meg akarják duplázni azt, ami eleve dupla. Amit önök akarnak, háromszor annyiba kerül. Honnan kerítsünk pénzt erre? Vegyük el a kórházaktól, az iskoláktól, a katasztrófavédelemtől? Mondják meg, honnan teremtsük elő a pénzt, és mi megduplázzuk a kétszerest" – nyomatékosította.

A következő év költségvetési hiánya a bruttó hazai termék (GDP) 5 százalékára növekszik, ha hatályba lép a képviselőházi szakbizottságban kedden megszavazott áfacsökkentés és a gyermeknevelési pótlék megduplázása - közölte kedd este a Digi 24 műsorában Florin Cîţu pénzügyminiszter. „Csak a gyermekpénz a GDP 4,3 százalékára tolja a hiányt, az áfacsökkentéssel együtt pedig valahova 5 százalék köré jutunk. A politikai osztály a tűzzel játszik Romániában, és nem nekem, és nem is a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) tesznek rosszat, hanem Romániának" – hangoztatta a tárcavezető.

Szabó Ödön: csak az RMDSZ következetes ebben a kérdésben

A pénzügyminiszternek az aggodalmaskodás helyett azzal kellene foglalkoznia, hogy megoldja ezeknek a kiadásoknak a fedezetét, miként tavaly, amikor még a PSD volt kormányon, megtalálta rá a megoldást, hogy beépítse a költségvetésbe – jelentette ki a Maszolnak a parlamenti szavazás után Szabó Ödön. Az RMDSZ-es politikus szerint a tárcavezetőnek ezzel párhuzamosan arra kellene törekednie, hogy biztosítsa azokat a forrásokat, amik az adóelkerülés miatt jelenleg nem kerülnek be a költségvetésbe.

„Az összes statisztika azt mutatja, hogy Románia az utolsó helyen áll az adóbehajtás tekintetében. Például, ha az áfának a beszedési szintje elérné legalább a bulgáriait, akkor az évente közel hárommilliárd lejes plusz forrást jelentene az államkasszának” – mondta a képviselőházi frakcióvezető-helyettes. „A pénzügyminisztérium még betervezheti a költségvetésbe ezt a kiadást” – összegezte.

Szabó Ödön felidézte, hogy áprilisban Florin Cîţu, akkor még szenátorként kidolgozott egy tervezetet az áfa 19-ről 16 százalékosra csökkentésére – amiről most nem szavazott végül a parlament –, és az indoklásban azt írta: ezek a források rendelkezésre állnak, és a változtatás nemhogy csökkenést, hanem növekedést fog eredményezni, mert többen fognak befizetni, ha egyenként kevesebbet is . „Azt jelenti tehát, hogy a költségvetésben lát olyan tartalékokat, amit adócsökkentés mellett is meg lehet valósítani” – vélte a képviselő.

„Tavaly decemberben, amikor a gyerekpénz megemeléséről volt szavazás, a mostani pénzügyminiszter és pártja fizetett Facebook-hirdetésben oktatott ki mindenkit, hogy lennie kell forrásnak a pótlék növelésére. Azt mondták, hogy vannak olyan dolgok, amikre mindig kell lennie pénznek. Nem hiszem, hogy ezen a véleményén változtatnia kellene. Akkor is, most is az RMDSZ szavazatai voltak a döntők: a különbség csak annyi, hogy akkor a PNL-vel sikerült majdnem megduplázni az összegek, és a PSD volt kormányon, most meg fordítva. Az egyedüli konzekvens párt ebben a kérdésben az RMDSZ volt” – mondta Szabó Ödön.








EZT OLVASTA MÁR?

X