Ötven csatornával indulhat a fizetős YouTube


-A A+

Még ezen a héten elindulhatnak a YouTube fizetős csatornái, amivel sokak régi álma válhat valóra: egyesével válogathatják össze maguknak a tévécsatornákat, csak azért fizetnek majd, amiért valóban akarnak. A csatornák egyesével azonban túl drágák lesznek, ez még mindig nem a régi tévét leváltó fordulat – írta hétfőn a hwsw.hu.

A YouTube előfizetős szolgáltatása kezdetben 50 csatornával indul majd, amik közül a felhasználók önmaguk szemezgethetnek. A Financial Times információi szerint csatornánként havi 2 dolláros díjért lehet majd hozzáférni a prémium tartalmakhoz. A fizetős csatornák jövetele idén februárban tudódott ki, amikor a YouTube forrásában feltűntek olyan kódsorok, amik a hozzáférés szabályozására vonatkoztak.

A YouTube ezt követően megerősítette, hogy van valóban szándék fizetős csatornák indítására, akkor annyi volt biztos, hogy még idén, 2013-ban indul a szolgáltatás, arra azonban kevesen számítottak, hogy már tavasszal indul a kábeltársaságok legújabb konkurenciája.

A YouTube hivatalos dátumot még nem közölt, illetve arról sem volt szó, hogy ez a lehetőség is csak az Egyesült Államok polgárainak lesz-e elérhető kezdetben. Az viszont biztos, hogy a jelenlegi hirdetéssel támogatott modell és a “kölcsönzés” után a következő formátum a zenei streaming szolgáltatóknál alapvető modellként használt előfizetés lesz. A YouTube csatornák mellett továbbá elő lehet majd fizetni egész gyűjteményekre, tematikus vagy egyéb válogatásokra, élő közvetítésekre, illetve a YouTube sokat vár a fizetős videótanfolyamoktól, magyarázó és oktató filmek forgalmazásától is.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X