Tavaly szintén nőtt az utasforgalom Románia repterein


-A A+

Tavaly 6 százalékkal nőtt a bukaresti Henri Coandă-Otopeni repülőtér utasforgalma az előző évhez mérten, a légi kikötő 14,7 millió utast szolgált ki.

Az adatot pénteken a Ziarul Financiar című gazdasági napilap elektronikus kiadása idézte, amely megállapította, hogy a légi kikötő utasforgalma kisebb mértékben nőtt az előző évhez képest, hiszen 2018-ban 8 százalékos bővülést jegyeztek. A lap közölte, tavaly a romániai repülőterek utasforgalma több mint 5 százalékkal nőtt, és elérte a 23 milliót. A szakágazat arra számít, hogy a következő 15 évben átlagban 4 százalékkal fog nőni a légi utasok száma a 17 romániai repülőtéren.

A 23 milliós utasforgalom több mint 90 százalékát az öt legnagyobb repülőtér generálta. A toplistán toronymagasan a bukaresti vezet. Románia második legnagyobb légi kikötőjének a kolozsvári számít, amely tavaly 4 százalékkal több, 2,9 millió utast szolgált ki. Harmadik a temesvári, amelynek utasforgalma 2019-ben 5 százalékkal, 1,6 millióra nőtt. Szintén 5 százalékos növekedést jegyeztek a kelet-romániai jászvásári légi kikötőben, amely 1,3 millió utast szolgált ki, ötödik a nagyszebeni repülőtér, ahol az utasok száma 10 százalékkal, 750 ezerre bővült.








EZT OLVASTA MÁR?

X