Hét órát autózott a miniszter Bukarest-Brassó között, majd a homlokára csapott


-A A+

Több megoldást javasolt a DN1 jelzésű országút Kárpátokat átszelő szakaszának tehermentesítésére a szállításügyi miniszter. Lucian Bode szerint némi befektetéssel elterelő út alakítható ki két erdei útból.

A Bukarestet Erdéllyel a Prahova völgyén keresztül összekötő útszakasz évek óta az autósok rémálma. Különösen az egymást követő hegyi üdülők (Sinaia, Azuga, Predeal) közötti részek, amelyeken – főként hétvégenként – szinte csak lépésben halad a forgalom.

Lucian Bode szállításügyi miniszter ezt a saját bőrén tapasztalta, ugyanis a minap hét óra alatt tette meg a Bukarest és Brassó közötti távot gépkocsival. Ezért kedden több megoldást is javasolt a DN1-es út tehermentesítésére a Prahova völgyében.

Az egyik javaslata az volt, hogy korszerűsítsék a Câmpinát a Valea Doftanei településen keresztül Négyfaluval (Săcele) összekötő, 61 kilométeres megyei utat. Ezekre a munkálatokra tudna pénzt biztosítani a fejlesztési minisztérium – nyilatkozta a közszolgálati rádiónak Lucian Bode.

A másik javaslata szerint elterelő úttá lehet átalakítani két erdei utat. Az egyik Sinaia, a másik Azuga környékén található, s mindkettő párhuzamos a DN1-sel. Emlékeztetett, hogy a Comarnic és Buşteni környéki terelőút megépítését már korábban tervbe vette a minisztérium, s mindezek a munkálatok a Comarnic-Brassó sztráda megépítése előtt megvalósíthatók.

Sinaia polgármestere, Vlad Oprea szerdán a Digi24-nek elmondta: a szállításügyi miniszter kezdeményezésére csütörtökön találkozó tartanak Azuga, Buşteni és Predeal elöljáróival, amelyen megvitatják Lucian Bode javaslatait. Szerinte a miniszter elképzelései nem elrugaszkodottak, a javasolt terelőutak uniós alapokból akár két éven belül megvalósíthatók.








EZT OLVASTA MÁR?

X