Ennyi autópályát ígér idénre a szállításügyi miniszter


-A A+

Legkevesebb 40, legtöbb 100 kilométer új autópályaszakasz átadását ígéri erre az évre a szállításügyi miniszter.

Lucian Bode hétfő este a közszolgálati televízióban beszélt a 2019-es év infrastrukturális beruházásairól. Kifejtette, hogy a román állam jelenleg egyetlen lejjel sem tartozik az autópályák megépítésével megbízott cégeknek. Szerinte azért akadozik a sztrádaépítés, mert ezek a cégek nem fizetik ki az alvállalkozóikat.

A miniszter elmondta, hogy szívügyének tekinti az észak-erdélyi autópálya befejezését. Emlékeztetett arra, hogy jelenleg Romániában összesen 857 kilométer sztráda van használatban, és 2020-ban újabb szakaszokat adnak át. „Idén 40 és 100 kilométer közötti hosszúságú autópályaszakaszt adunk át, lehet, hogy ennél többet, de ezt nem tudom megígérni” – fogalmazott Lucian Bode.

Mint korábban írtuk, a hazai út- és vasútépítéseket monitorozó Pró Infrastruktúra Egyesület elemzése szerint reálisan 23 kilométer, különösen szerencsés helyzetben pedig 64 kilométer újonnan épült autópálya nyílhat meg 2020-ban Romániában. A PSD-kormány ígérete szerint csupán tavaly 180 kilométer autópályát kellett volna átadni a forgalomnak – ebből mindössze 44 kilométer lett, a Lugos-Déva sztráda 3. szakaszával, 21 kilométerrel, csupán az utolsó pillanatban, december 23-án készültek el.








EZT OLVASTA MÁR?

X