Tavaly 22 százalékkal nőtt az elektronikus kereskedelem


-A A+

Tavaly 22 százalékkal, 4,3 milliárd euróra nőtt az elektronikus kereskedelem  az előző évhez mérten - közölték kedden egy jelentésben a romániai online üzletek egyesületének becslésére hivatkozva.

A becsült adatok szerint tavaly a lakosság naponta átlagban 12 millió euró értékben vásárolt elektronikus úton. 2018-ban a napi elektronikus vásárlások átlagértéke 9,86 millió euró volt. 2018-hoz képest lassulás figyelhető meg, hiszen akkor 30 százalékos bővülést jegyeztek a 2017-es évhez mérten. A jelentés azt is megállapította, hogy az lakosság mindössze 23 százaléka vásárolt elektronikusan, s ezzel Románia az utolsó előtti helyen áll az Európai Unióban.

Az is kiderült, hogy a románok az elektronikus vásárlásokat körülbelül fele-fele arányban bonyolítják le asztali számítógépről, illetve mobiltelefonról. A legnagyobb növekedést az elektronikai cikkek és infokommunikációs eszközök esetében jegyezték, de a divatcikkek, gyerekeknek és háziállatoknak szóló termékek, illetve, könyv, zene és film piacán jegyeztek még növekedést.

Az adatok a romániai és a külföldi online üzletekre egyaránt vonatkoznak, ahonnan a románok vásároltak. Az elektronikus kereskedelem piacába nem számolják bele a szállodai és turisztikai szolgáltatásokat, a különböző előadásokra szóló jegyek megvásárlását, illetve a közüzemi számlák kifizetését.








EZT OLVASTA MÁR?

X