Hitelbiztosító: több csőd lehet a Brexit miatt az EU-ban is


-A A+

Az átmeneti időszak várhatóan túl rövid lesz ahhoz, hogy megszülessen az Egyesült Királyság és az Európai Unió (EU) szabadkereskelmi megállapodása, és ennek fájdalmasak lehetnek a következményei az unió tagállamaiban is - egyebek mellett ez derült ki az Atradius hitelbiztosító Brexitről szóló elemzéséből.

Az Atradius az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében kiemeli: a Brexitet az EU gazdaságai is megsínylik majd. A legnagyobb kockázatok azokban az országokban jelentkeznek, amelyek exportorientáltak és fontos kereskedelmi partnerük Nagy-Britannia. Így Írországban, Belgiumban és Hollandiában lehet számítani a korábbinál nagyobb arányú fizetésképtelenségre. Az autógyártás globális visszaesése és a Brexit a kelet-európai autóipari beszállítók számára is kockázatot jelent.

A hitelbiztosító elemzői emlékeztetnek arra, hogy az unió szabályai, így az áruk szabad áramlásáról szóló megállapodás is, 2020. december 31-ig érvényesek az Egyesült Királyság számára.  Ha az év végéig nem sikerül új egyezményt kötni, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tarifái alapján szabják majd ki a vámokat. Ez súlyosan érinti az eddigi bizonytalanságtól eleve meggyengült brit gazdaságot Vanek Balázs, a hitelbiztosító országigazgatója szerint, mivel a brit export 48 százaléka az EU-ba irányul, plusz 16 százalék olyan országokba (Norvégia, Korea, Dél-Afrika), amelyeknek van szabadkereskedelmi megállapodása az unióval. A teljes brit kivitel 64 százalékát sújtja majd 5,7 százalékos vámtarifa, ugyanakkor az unió exportjának mindössze 16 százaléka jut az Egyesült Királyságba.

A tanulmány szerint a brit GDP (bruttó hazai termék) az idén mindössze 1 százalékkal bővül, a beruházások 7 százalékkal csökkennek 2019-hez képest. Folytatódik a brit csődhullám, a tavalyi 8 százalék után az idén további 7 százalékkal több vállalat válik fizetésképtelenné, mint a kilépésről szóló népszavazás előtti időszakban.

Az országigazgató úgy véli, hogy a Brexit várhatóan a feldolgozóiparban és az autógyártásban okozza majd a legtöbb csődöt, mert ezeknek az ágazatoknak az export a motorja. Az importot vizsgálva az élelmiszeripari és agráripari termékek drágulása várható, itt a vámok bevezetése és a logisztikai költségek növekedése okozhat nehézségeket. A brit építőiparban pedig nehezebb és drágább lesz európai szakmunkásokat alkalmazni, és ez növeli a csődök kockázatát - fűzte hozzá.








EZT OLVASTA MÁR?

X