Három jelentkező van CFR Marfă privatizációjára


-A A+

Két vállalat és egy konzorcium jelentkezett a CFR Marfă vasúti teherszállító vállalat 51 százalékos részvénycsomagjának a megvásárlására - derült ki csütörtökön a közlekedési minisztérium közleményéből.

Az állam értékesíteni akarja a román államvasút teherszállító részlegét, amely az elmúlt években veszteségessé vált, és több ezer dolgozót volt kénytelen elbocsátani. A közvetlen tárgyalásos privatizációs eljárás első szakaszában kiderült, hogy az amerikai Omnitrax, a román Grup Feroviar Roman (GFR), valamint a román Transferoviar Grup és az osztrák Donau-Finanz GmbH&Co befektetési alap társulásából létrejött konzorcium pályázik a vállalat többségi részvénypakettjére.

Az Omnitrax Észak-Amerika egyik legnagyobb vasútszállító cége, amely magántulajdonban van. A Grup Feroviar Român a legnagyobb magántulajdonú vasúti szállító cég Romániában, és a Transferoviar Grup is Romániában fejti ki tevékenységét. A jelentkezők száma elmarad a várakozásoktól, hiszen korábban a román hatóságok úgy nyilatkoztak, hogy tízen is érdeklődnek a CFR Marfă iránt.

A közlekedési minisztérium által meghirdetett privatizációs ütemterv szerint a hatóságok május 27-ig ellenőrzik a jelentkezők által bemutatott iratokat, hogy teljesítik-e a privatizáció kiírásakor megfogalmazott követelményeket, majd május 28-tól külön-külön tárgyalnak az érdeklődőkkel. Ezt egy második fordulós licit követi, amelyben a jelentkezőknek árajánlatot kell tenniük legkésőbb június 19-ig, majd egy nappal, később hirdetik ki a privatizáció nyertesét.

Románia a Nemzetközi Valutaalappal kötött hitelmegállapodása szerint vállalta, hogy privatizálja azokat az állami vállalatokat, amelyek veszteségesen működnek








EZT OLVASTA MÁR?

X