Kényszervakáció esetén maradjon otthon a szülő: hogyan alkalmazható a javaslat?


-A A+

Egy törvénytervezet szerint a 12 éven aluli gyermekek egyik szülője szabadnapot kaphat és otthon maradhat akkor, ha valamilyen rendkívüli körülmény miatt az óvodák, iskolák bezárnak. Ezeknek a szabadnapoknak az anyagi terhét azonban nem a munkaadónak, hanem az államnak kell átvállalnia – mondta a Maszolnak Csép Andrea, a munkaügyi és szociális bizottság titkára, aki úgy látja, ha minden a megfelelő ütemterv szerint halad, a törvény már hétfőtől alkalmazható lehet. A tervezetet csütörtökön bocsátják végszavazásra, azelőtt az említett bizottság eszközöl rajta módosításokat. 

Mint írtuk, március 10-én a képviselőház napirendi pontjai között szerepelt az a törvénytervezetet, amely értelmében a munkavállaló szülő szabadságot vehet ki, hogy otthon maradhasson gyerekével, ha az iskolában kényszerszünet van. A tervezetről, amelyet PSD-s és ALDE-s honatyák kezdeményeztek, kedden kellett volna szavaznia a képviselőháznak döntőházként, ám a javaslatot végül visszaküldték az alsóház munkaügyi bizottságába. Az indok: a koronavírus-járvány a romániai gazdaságra is jelentős hatással van, a cégek máris állami segítséget kérnek, egy ilyen intézkedés pedig még nehezebb helyzetbe hozná főleg a kis- és középvállalkozókat. Mint ismert, a romániai iskolák március 22-ig függesztették fel a tanítást, és a kényszervakációt meghosszabbíthatják.

Csép Andrea RMDSZ-es képviselő a Maszolnak elmondta: a tervezet bizottsági megvitatásán számos olyan kérdés merült fel, amelyeknek a tisztázása elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy egy – nemcsak a jelen körülmények között – alkalmazható jogszabályt fogadjon el a képviselőház. Az eredeti törvénytervezet értelmében a 12 éven aluli gyerekek szülei szabadnapot kaphatnak akkor, ha az iskolák bezárnak, és ezeket a napokat a munkaadó köteles kifizetni. 

Ki fizet és miből?

A javasolt módosítások értelmében azonban az anyagi terhét ezeknek a szabadnapoknak átvállalná az állam, hiszen általában olyan helyzetekben kerül sor az iskolák bezárására, mint amilyen a mostani virózis vagy más fertőző járványok, vagy a nem megfelelő időjárási körülmények (erős havazások, esőzések, árvizek, viharok stb.) alkalmával.

A tervezet úgy kell kidolgozni – hangsúlyozta Csép Andrea képviselő –, hogy bármilyen körülmények között alkalmazható legyen. Nemcsak a munkavállalókra kell gondolni, hanem a munkaadókra is, figyelembe véve azt, hogy a cégeket ne veszélyeztesse a munkavállalók csoportos kimaradása hosszabb periódusokon keresztül. 

Éppen ezért a törvénytervezet azt írná elő egyes javaslatok szerint, hogy mindegyik szülő külön-külön három és öt nap között időszakra maradhasson otthon a gyermekével ilyen esetben. Ha monoparentális családról van szó, ahol egyetlen szülő neveli a gyereket, akkor a családfenntartó szülő kétszeres, azaz 2x3 vagy 2x5 napos szabadságra jogosult.

Egyelőre vita tárgyát képezi, hogy az állami költségvetésből kifizetendő összegek a társadalombiztosítási, a munkanélküli segélyalap vagy az egészségbiztosítási pénztár alapjából kerüljenek kifizetésre, vagy a jövedelemadónak a munkavállalónál maradásával egyenlítenék ki. A munkaügyi bizottság szeretné azt is felmérni, hogy a romániai iskoláskorú gyerekek közül hány esik a 12 évesnél kisebb kategóriába, ez hány háztartást és felnőtt munkavállalót jelent, illetve közvetetten milyen gazdasági terhet ró az államra – mutatott rá Csép Andrea a tervezet szociális és gazdasági vonatkozásaira.

A tervezet végső megvitatására és a kérdéses cikkelyek pontosítására március 12-én, csütörtökön kerül sor. Déli 12 órai kezdettel a bizottság véglegesíti a jogszabály szövegét, majd 14 órakor sürgősségi eljárással szavaznak róla a parlamentben. Ha az ütemterv tartható, akkor Klaus Johannis államelnök már a csütörtök esti órákban kihirdetheti a törvényt, és pénteken, március 13-án megjelenhet a Hivatalos Közlönyben. Ennek értelmében hétfőtől, március 16-tól alkalmazhatóvá válik – pontosított Csép Andrea RMDSZ-es képviselő.

(Címlapfotó forrása: digi24.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X