Adószakértő a vállalkozóknak: ne fizess adót, szükséged lesz a készpénzre!


-A A+

Március 25-e, szerda az e havi adóbefizetés határideje a vállalkozók számára, ám Debreczeni László sepsiszentgyörgyi adószakértő azt tanácsolja: éljenek a kormány gazdasági mentőcsomagjával, tartsák meg pénzüket, és ezúttal ne fizessenek adót.

Az adószakértő rámutatott: nem tudni mennyi ideig húzódik el a koronavírus-járvány és az ezzel járó hatósági szigorítások, ezért a lakosságnak és a vállalkozóknak is érdemes olyan pénzállományra (cash flow) szert tenni, amiből fedezni tudják a felmerülő kiadásaikat és arra, hogy a szükségállapot lejárta után legyen amiből újraindulni. 

„Eddig soha nem javasoltam ilyent, most viszont azt tanácsolom a vállalkozóknak, ne fizessék be az éppen mai határidővel esedékes adójukat” – mondta szerdán a Maszolnak Debreczeni László, akinek magyarázata szerint a pénzügyminisztérium gazdasági mentőcsomagja előírja, hogy a március 21-i utáni adótartozásokra nem számítanak késedelmi kamatot.

A sepsiszentgyörgyi adószakértő azt tanácsolja a vállalkozóknak, most tartsák meg a pénzüket, és majd ha lejár a járvány miatt kihirdetett szükségállapot, befizetik az adót, vagy ha időközben elköltötték a pénzt, kérhetnek átütemezést vagy részletfizetési lehetőséget a pénzügytől. Debreczeni László szerint a koronavírus-járvány idején is szükség van a pénztartalékra, de majd a gazdaság újraindulásakor azok lesznek könnyebb helyzetben, akiknek van mihez hozzányúlniuk.

Rámutatott arra is, hogy azok a vállalkozók, akik katonai rendelet miatt kötelesek voltak felfüggeszteni a tevékenységüket, kérhetik a különböző számláik kifizetésének elhalasztását. Ez egyaránt vonatkozik a villany és gázszámlára, a közköltségre, kommunikációs szolgáltatásokra, de a bérleti díjakra is. A szükségállapot ideje alatt a szolgáltatótól vagy főbérlőtől kért fizetési halasztás alapján ki nem fizetett számlák értékére szintén nem számolhatnak késedelmi kamatot.

Kedvezményes hitelek cégeknek

Debreczeni László tájékoztatása szerint a pénzügyminisztérium másik hasznos intézkedése a kedvezményes hitelekre vonatkozik, ugyanis a vállalkozások az állam által garantált és kamattámogatott hiteleket vehetnek fel forgótőkére vagy beruházásokra. A nagyvállalatok tízmillió lejig terjedő kedvezményes hitelt kaphatnak bankjuktól, amire teljes kamattérítés és 80 százalékos garanciát kaphatnak az államtól. A kisvállalkozások 1 millió lejig terjedő, míg a mikrovállalkozások 500.000 lejig terjedő kedvezményes hitelhez juthatnak bankjuktól. Számukra is teljes mértékben fedezi az állam a kamatköltséget, és 90 százalékban garantálja a hiteleket.

Ugyanakkor a pénzügyminisztérium rendelete eltörölte az állami garancia ügyintézési költséget is. A sepsiszentgyörgyi adószakértő azt tanácsolja a vállalkozásoknak, hogy keressék fel bankjaikat éljenek az állam által biztosított kedvezményes hitelekkel és tegyenek szert készpénzre, mert akinek van megfelelő cash flow-ja nagyobb eséllyel vészeli át a jelenlegi helyzetet.  

Vis Major bizonylatok

Azok a vállalkozások, amelyek a szükségállapot ideje alatt nem tudják teljesíteni valamely szerződéses kötelezettségüket partnereik fele, érvényesíthetik a szerződésekbe foglalt vis major fejezetet. Az érintetteknek a megyei kereskedelmi kamarákhoz kell fordulniuk, amelyek az adott szerződésre vonatkozóan – nem a teljes tevékenységre – megállapíthatják a vis major helyzetet, ami által az érintettek felfüggeszthetik szerződéseiket a szükségállapot idejére.

Debreczeni László közlése szerint a háromszéki kereskedelmi kamara most kedvezményes áron – szerződésenként 250 euróért, kamaratagoknak 200 euróért – bocsátja ki a vis major bizonylatot, hiszen ugyanezért a szomszédos Brassó megyében 500 eurót kell fizetni.

Nincs idő törvényértelmezésekre, a cégek léte a tét

A kormány gazdasági mentőcsomagját országszinten egységesen és gyorsan kell végrehajtani, nincs idő törvényértelmezésekre és pereskedésekre, mert most minden késlekedés a cégek létét veszélyeztet – hívja fel a figyelmet Debreczeni László.

Az adószakértő a Maszolnak elmondta: tapasztalatok szerint egyes megyei munkaügyi vezetők tévesen értelmezik a kényszerszabadságra vonatkozó rendeletet. Emiatt Debreczeni László beadvánnyal fordult a miniszterelnökséghez, amelyben egy Országos Operatív Csoport létrehozását javasolja. Ez a testület abban tudna segíteni, hogy a felmerülő kérdésekre gyors, tisztázó válaszokat ad. Ezáltal elérhető lenne, hogy országos szinten egységesen alkalmazzák a kényszerszabadságra vonatkozó rendeletet, mert most a legkisebb késlekedés vagy akadékoskodás is cégeket fog bezárni.

A kényszerszabadságra vonatkozó rendelet alkalmazása közben többek között felmerült, hogy a cégek, amelyek a rendelet szombati megjelenése előtt kényszerszabadságra küldték alkalmazottaikat, élhetnek-e az állami kedvezményekkel. Emellett az sem egyértelmű, hogy az egyéni vállalkozók megkapják-e a kényszerszabadsággal járó állami támogatást.








EZT OLVASTA MÁR?

X