Az RMDSZ nemet mondott az adótörvénykönyv módosítására
Nem szavazta meg az RMDSZ képviselőházi frakciója kedden az adóügyi törvénykönyvet módosító 8/2013-as kormányrendelet elfogadásáról szóló törvénytervezetet. Az új adónemeket meghatározó jogszabály vezeti be a mezőgazdasági, erdészeti és haltenyésztési jövedelemadókat, illetve arra kötelezi a 65 ezer eurónál kisebb éves forgalmú kis- és középvállalkozásokat, hogy jövedelmük 3 százalékát fizessék be adóként függetlenül attól, hogy van-e vagy nincs profitjuk.
Az RMDSZ képviselőházi frakciójának álláspontját Korodi Attila Hargita megyei képviselő ismertette a szavazást megelőző vitában. A politikus szerint igazságtalanul adóztatják a mezőgazdasági termelőket, az állattenyésztők esetében akár háromszor is megadóztatják ugyanazt a tevékenységet. „Ez a törvény kontraproduktív is, hiszen míg eddig a kormányok azt próbálták ösztönözni, hogy a fiatalok maradjanak otthon és fejlesszék farmjaikat, ez a törvény pontosan azokat bünteti, akik ezt megteszik, mintegy ismét eltántorítva a fiatalságot”- fejtette ki a képviselő.
Márton Árpád Kovászna megyei parlamenti képviselő felszólalásában az RMDSZ által benyújtott módosító javaslatokat indokolta, amelyek kitérnek a földminőségének függvényében történő adóztatásra. „A történelmi Máramarosban vagy Háromszéken, a hegyvidéken vagy szigorú éghajlatú területeken nem lehet annyit termelni, mint a Bărăganban, mint ahogy a jobb minőségű föld is többet hoz, mint a gyenge. Ezért az adók 15-15 százalékos, valamint 30 százalékos csökkentését kérjük” – magyarázta. Továbbiakban a képviselő fenntartotta azt a módosító javaslatát is, amely szerint a befolyt adó 70 százaléka maradna az önkormányzatnál, és csak 30 százaléka kerülne a központi költségvetésbe.
Az RMDSZ az adótörvényköny módosítására 18 javaslatot nyújtott be, amelyek közül egyiket sem fogadta el a képviselőház.
- 35410 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35412 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35412 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35414 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35415 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35415 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni