Ekkor indítja el járatait Marosvásárhelyről a Wizz Air


-A A+

Május elejétől beindítja Marosvásárhely-Budapest járatait a Wizz Air - írta kedden az Airportal.hu légiközlekedési szaklap a légitársaságtól kapott tájékoztatásra hivatkozva. A heti járatok száma 4 lesz. A marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér március 26-tól a koronavírus-fertőzés megfékezése érdekében hozott intézkedések miatt nem fogadott egyetlen járatot sem. 

Szintén ettől a dátumtól, tehát május elsejétől Athén, Barcelona, Berlin, Birmingham, Bázel, Dortmund, Eindhoven, Göteborg, London-Gatwick és London-Luton, Liverpool, Madrid, Podgorica, Stockholm és Szarajevó válik elérhetővé a ferihegyi repülőtérről. Májusban a légitársaság tizenhat útvonalon indítja el újra járatait Budapestről, a debreceni járatok csak júniusban indulhatnak el. Az elmúlt hetekben hat útvonalon repültek Budapestről a magyar kötődésű légitársaság gépei.

Az utasokat arra kérik, hogy indulás előtt nézzenek utána, hogy beutazhatnak-e a célországba, és ott korlátozhatják-e a mozgásukat. Emellett azt is kérik, hogy online jelentkezzenek be a járatokra, minden szolgáltatást előre vásároljanak meg, hogy a reptéri interakciókat és sorban állást a minimálisra lehessen csökkenteni, valamint a fedélzeti vásárlások során lehetőleg érintésmentes fizetési technológiákat használjanak.

A járatok menetrendje a légitársaságok döntései, és az érintett országok hatósági rendelkezései függvényében akár napról napra változhatnak.








EZT OLVASTA MÁR?

X