A vártnál jobban sikerült a Facebook első negyedéve, hatalmas a bevétel
A vártnál nagyobb bevételt ért el a Facebook az első negyedévben, és bizakodásra ad okot, hogy április első három hetében a stabilizálódás jeleit érzékelte a reklámbevételekben.
A New York-i tőzsdezárás után szerda este közzétett adatok szerint az amerikai közösségi hálózat árbevétele a március 31-én véget ért három hónapban 17 milliárd 737 millió dollár volt, éves összevetésben 18 százalékkal nőtt. Ezen belül a reklámokból származó bevételek 17 százalékkal 17 milliárd 440 millió dollárra emelkedtek.
A Facebook reklámbevételei márciusban jelentősen csökkentek, április első három hetében azonban már stagnáltak az előző év azonos időszakával összehasonlítva, ami újabb jelzés arra, hogy a technológiai óriásvállalatok könnyebben átvészelik a koronavírus-járvány által okozott gazdasági összeomlást, mint más szektorok. Az üzemi eredmény 78 százalékkal 5 milliárd 893 millió dollárra nőtt, miközben a működési haszonkulcs 22 százalékról 33 százalékra kúszott fel.
A nettó profit több mint duplájára nőtt
A nettó profit több mint duplájára, 4 milliárd 902 millió dollárra nőtt, az egy részvényre jutó hígított nyereség 1,71 dollárra rúgott. A tavalyi első negyedévben azonban egy egyszeri, 3 milliárd dolláros tétel csökkentette a nyereséget.
Elemzők valamivel kisebb, 17,44 milliárd dolláros bevétel mellett nagyobb nyereségre, részvényenként 1,74 dollárra számítottak. A reklámbevételeket is a tényadatnál kevesebbre, 17,36 milliárd dollárra várták. Napi átlagban 1,73 milliárd felhasználó lépett be a közösségi hálózatba, 11 százalékkal több mint egy évvel korábban. A Facebookot havonta legalább egyszer megnyitók száma 10 százalékkal 2,60 milliárdra nőtt.
A Facebook szerdán 6,17 százalékos pluszban, 194,19 dolláron zárt a New York-tőzsdén, ami mindössze 0,1 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. A csütörtöki tőzsdenyitás előtt bő egy órával több mint 8 százalékos nyereségben forogtak a részvények az elektronikus kereskedésben. Az utóbbi 52 hétben 137,18 és 224,20 dollár között mozgott a Facebook árfolyama.
- 33196 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33199 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33199 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33200 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33201 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33202 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni