Iohannis: az állami beruházások lehetnek a gazdaság újraindításának felhajtó erői


-A A+

A koronavírus-járványt követő időszak gazdasági fellendítését célzó projekt egyik célkitűzését a „masszív” közberuházások jelentik, és ebben a folyamatban jelentős hangsúlyt fognak fektetni a romániai termékekre – jelentette ki kedden Klaus Iohannis államfő.

Iohannis szerint állami beruházásokat akarnak eszközölni minden ágazatban, az energetikai szektorral kezdve a szállításon át az egészségügyig. „Gyakorlatilag Románia újjáépítési projektjéről van szó. A minőségi román termékek támogatására különösen oda fogunk figyelni, és jelentős befektetéseket fogunk támogatni olyan stratégiai fontosságú területeken, mint a mezőgazdaság, energiabiztonság és egészségügy” – mondta az elnök.

A kormány megegyezett az Európai Bizottsággal, hogy a jelenleg Románia rendelkezésére álló minden vissza nem térítendő uniós alapot átirányíthassanak a vállalatok támogatására létrehozott programokra és a nagy szállítási és távközlési infrastruktúra-projektekre – tette hozzá. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy fokozatosan fogják újraindítani a koronavírus-járvány által sújtott gazdasági ágazatokat, az első számú prioritást azonban a román állampolgárok egészségének védelme jelenti.

Az államfő szerint május 14., a szükségállapot lejárta után továbbra is érvényben marad a kényszerszabadságra küldött alkalmazottak járulékának a kifizetésére nyújtott állami támogatás, de új, a rugalmas munkavégzésre irányuló intézkedéseket is be fognak vezetni, amelyek lehetővé teszik a járvány által közvetlenül, vagy közvetve érintett szektorokban a tevékenység újraindítását.

Klaus Iohannis államelnök kedden az üzleti szféra képviselőivel tartott megbeszélést a gazdaság újraindításának témájában.








EZT OLVASTA MÁR?

X