Ekkor nyitnak meg a teraszok a kormány ígéretei szerint


-A A+

A kormány ígéretei szerint június elsejétől kinyithatnak a vendéglők, kávézók és kocsmák teraszai.

Erről a legnagyobb hazai étteremlánc tulajdonosa, Dragoș Petrescu nyilatkozott a hét végén a Digi24-nek. Az üzletember közlése szerint a vendéglőipari munkáltatók az elmúlt napokban egyeztettek a kormánnyal az ágazatot érintő szigorítások enyhítésének forgatókönyvéről.

Petrescu tájékoztatása szerint abban állapodtak meg, hogy június elsejétől megnyithatnak a vendéglők, kávézók és kocsmák teraszai, két hétre rá pedig 50 százalékban a zárt helyiségeikben is fogadhatnak vendégeket. A teljes nyitás július elejére várható, ha a körülmények ezt lehetővé teszik.

Az üzletember elmondta, szerinte nem kell árnövekedésekre számítani a vendéglátóiparban, már csak azért sem, mert a lakosság fizetőképessége is romlott. Hozzátette, arra számít, hogy az utolsó évnegyedben normalizálódik a helyzet az ágazatban.

Mint ismert, május 15-től a hatóságok enyhítik a koronavírus-járvány miatti eddig korlátozásokat.








EZT OLVASTA MÁR?

X