Készül a székelyhídi kerülőút, az 1-es főúton is folyik a munka Bihar megyében


-A A+

Több főút felújítását is végzik ebben az időszakban – számolt be a Bihar megyei prefektúra kanceláriahivatala. A különféle munkálatok állásáról a Kolozsvári Regionális Út- és Hídkezelő Társaság számolt be Dumitru Țiplea prefektusnak.

A Harangmező és Dusafalva (Dușești) közötti 16 kilométeres szakasznak valamivel több, mint a felével, 55 százalékával készültek el. Itt például támfalat alapoznak és emelnek földcsuszamlás ellen, szélesítik az utat, készítik a vízelvezető árkokat és a kisebb hidakat is. A második szakasz kivitelezője az Antrepriza de Reparații și Lucrări ARL Cluj Rt., a kivitelezési szerződés értéke 59,6 millió lej áfa nélkül.

Az 1-es főúton is folyik a munka

Április 27-én kezdték el az 1-es számú, Nagyváradot Koloszvárral összekötő főút Bihar megyei szakaszán a karbantartási munkálatokat. Jelenleg amellett, hogy ahol szükséges, maratják az út felszínét, a Báródsomos és Nagybáród között két szakaszon már aszfaltoznak.

A kivitelező a Drum Asfalt Kft. és Drumuri Bihor Rt. alkotta cégcsoport, a szerződés értéke áfa nélkül 4,4 millió lej. A prefektúra közleményében arra is emlékeztet, hogy idén rekordösszegű, több mint 44 millió lejes összeget kapott Bihar megye a főutak karban tartására és felújítására, ez kétszer több mint amennyi az elmúlt három évben összesen érre a célra érkezett a megyébe.

Készül a székelyhídi kerülőút

Dolgoznak a székelyhídi kerülőút elkészítésén itt, itt szintén a már említett kolozsvári cég a kivitelező, szerződésének értéke 42, 8 millió lej áfa nélkül. Jelenleg a vasúti híd betonelemeit öntik, egy szakaszon elkészültek a vízátereszekkel, egy másik szakaszon pedig az árkokat betonozzák.

Előkészítették azt a területet is, ahonnan a feltöltéshez szükséges földet szállítják majd. A kivitelezőnek a már elvégezett munkálatokat is javítania kell, ahol szükséged illetve be kell fejeznie kerülőutat, mely a 19-es (Nagyvárad–Szatmár) főútból ágazik el, majd a kisváros megkerülve ugyanabba csatlakozik vissza.








EZT OLVASTA MÁR?

X