Épül a Design Bank közösségi tér, coworking space Sepsiszentgyörgyön


-A A+

Régi bankszékházból innovatív startup központ építése kezdődik Sepsiszentgyörgyön. Antal Árpád polgármester szerdai, online sajtótájékoztatón jelentette be, hogy sikerült befejezni az építkezésre kiírt közbeszerzést és a napokban kiadják a munkakezdési parancsot a kivitelezőnek.

A városközponti volt Nemzeti Bank épületének átalakítási terveit a székelyföldi informatikai vállalkozásokat tömörítő IT Plusz Klaszter készítette el és az önkormányzatnak adományozza. A munkálatokat a város finanszírozza, de menet közben próbálnak kormánytámogatást is szerezni rá.

Antal Árpád szerint jövő évben a sepsiszentgyörgyiek már birtokba vehetik a Design Bank-nak nevezett közösségi teret, amely alkotáshoz, munkavégzéshez és találkozókhoz fogad be startup vállalkozásokat, illetve fiatalokat. „A városnak, a gazdasági szféra egy részének és a fiataloknak egy fontos álma valósul meg a Design Bankkal” – mutatott rá a polgármester. Felidézte, hogy körülményes úton jutottak el a munkakezdésig, hiszen évekkel ezelőtt hosszas huzavona után sikerült megszerezni a volt Nemzeti Bank épületét. Lapunk érdeklődésére Antal Árpád elmondta: az épület átalakítása után a Design Bank működtetését az IT Plusz Klaszterre bízzák, hiszen közös együttműködésből jön létre az új intézmény és az önkormányzat fontosnak tartja, hogy olyanok működtessék, akik értenek hozzá.

A Design Bank-al próbálják itthon tartani a szakembereket

Mint arról korábban beszámoltunk, a Design Bank ötlete abból a felismerésből is származott, hogy sok fiatal szakember elhagyja szülőföldjét, mert nem tud annyi pénzt keresni, amiért megérné itthon maradni. A startup, innovációs és oktatási központ egyik célja, hogy megállítsa és visszafordítsa az elvándorlást. A központ közösségi térként úgynevezett coworking space-ként működne, ahol startupokat támogató programok révén ötleteiket kamatoztathatnák és kreatív környezetben dolgozhatnának. A Design Bank inkubátorházként működne, de mentorprogramok, képzések is helyt kapnának.

A Nemzeti Bank épülete átalakítási terveinek elkészítésekor az volt a szempont, hogy innovatív és inspiráló irodaházat alakítsanak ki, amely kreatív környezetet teremt startup vállalkozóknak vagy fiataloknak. A földszinten kávézót és egy nyitott teret terveznek, ahová bárki betérhet és dolgozhat. A bank egykori páncélteremében multimédiás, rekreációs, információs termet alakítanak ki. Az emeleten pedig mozgó falakkal alakítható tereket képzeltek el. A posztmodern épület bejáratát egy fából készült pavilonnal dobnák fel. Számítások szerint az összesen 1300 négyzetméteres ingatlanban 120 személynek lenne munkatere a bérelhető vagy nyitott terekben.

Sepsiszentgyörgy beruházási programokkal készül a gazdasági válságra

Antal Árpád polgármester szerint jelenleg számos közbeszerzés zajlik a városban. Mivel valószínűsíteni lehet, hogy a koronavírus-járvány után gazdasági válság jön, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat masszív beruházási programokkal igyekszik segíteni a vállalkozásokon és ezáltal a lakosságon. „Az önkormányzat szerepe, hogy élénkítse a gazdaságot és beruházások révén minél több pénzt dobjon a piacra a vállalkozásokat és alkalmazottaikat segítve” – mondta a polgármester, aki szerint a következő 2-3 évben számos munkálatot elindítanak a városban.

Antal Árpád rámutatott: mindezt a korábbi gazdasági válság során már egyszer végigcsinálták, így az önkormányzatnak van már tapasztalata. Másrészt a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak van és lesz pénze a beruházásokra, hiszen jelentős uniós pénzforrást tud lehívni a következő években, másrészt a város nincs eladósodva, nincsenek hitelei, így van lehetősége beruházásokat finanszírozni.








EZT OLVASTA MÁR?

X